Back to top

Sólet

Publikálva: 2021, november 29 - 21:56
A sóletet sokáig csak látásból ismertem, hallottam róla, szemezgettem vele, viszont pár éve hatalmába kerített a kíváncsiság, hogy az ízek terén mit tud.
Sólet

Milyen is lehet? Keresgettem, kutatgattam, beszélgettem emberekkel, akik készítik. Kiderült, hogy ahány ház, annyi sólet. Megnéztem a hozzávalókat… gersli, füstölt libacomb, marhaszegy, libanyak… hűha, az ember lánya ilyet honnan tudna beszerezni? Olvasgattam a hozzá fűződő történeteket, mikor, kik és hogyan eszik. Aztán rájöttem, hogy ennek az ételnek varázsa, lelke van. Magával ragadott, és vágytam arra, hogy megkóstolhassam, s így belevágtam az ízutazásba, s abba a kalandba, hogy ezt én is elkészítem. Nem bántam meg, sőt nagyon örülök, hogy általa is gazdagodott az ízélményeim tárháza.

Isteni, kiadós, nagyon finom. Gyorsan, röpke 20-30 perc alatt elő lehet készíteni, ámde lassan készül. S igen, megint beigazolódott, hogy a jóra várni kell, mert 5 óra is eltelik, mire készre sül, a hozzátevők finoman egybesimulnak, és egy olyan gazdag ízt hoznak létre, amelyet gyorsan, rövid idő alatt nem lehet elérni.

Szívesen megosztom ezt az egyszerű és autentikus receptet. Tartsatok velem ezen az ízutazáson is!

HOZZÁVALÓK:

  • 400 g fehér vagy tarkabab – szárazon
  • 2 nagyobb fej hagyma -apróbb kockákra vágva
  • 3-4 gerezd fokhagyma zúzva
  • 1 púpos EK liszt
  • 3 EK olaj
  • 2 EK fűszerpaprika
  • 1 púpos TK só
  • 1 csapott TK bors
  • 200 g gersli (árpagyöngy) – szárazon
  • 300 g füstölt hús (hagyományosan libacomb vagy libamell)
  • 300 g marhaszegy
  • 5-6 tojás

ELKÉSZÍTÉSE:

  1. Elsőként válasszunk egy nagy lábast, amibe ez a sok minden kényelmesen belefér, s amely el tud időzni a forró sütőben akár 4-5 órán át.
  2. Ha megvan, akkor nem marad más, mint a hozzávalókat belepakolni ebbe a lábasba: a kockára vágott hagymát, zúzott fokhagymát, fűszerpaprikát, sót, borsot, lisztet és olajat jól összekeverjük a lábasban, majd erre szórjuk a megmosott, száraz babot, melyet nem kell beáztatni, mert 5 óra alatt vajpuhára tud főni. Ezt jól összerázzuk, elkeverjük, és a húsdarabokat szépen a tetejére pakoljuk. Felöntjük annyi vízzel, amennyi teljesen ellepi, majd feltesszük főni, forrásba hozzuk. Ha egyet rottyant, lefedjük a lábast, s beküldjük a 120-140 fokra előmelegített sütőbe, s 4 órán át sütjük. Ezalatt a hús és a bab vajpuhává válnak. A sülés 4.órájában eljött a gersli ideje. Egyenletesen rászórjuk a babos-húsos massza tetejére, és megrázogatjuk a lábast, hogy a gersligyöngyök elvegyüljenek. Semmiképpen ne kevergessük!
  3. Visszaküldjük a sütőbe kb. egy órára. Ha eltelt az idő, lekapcsoljuk a sütőt, s a lábast benne hagyjuk, amíg a sólet ehető hőmérsékletűre nem hűl. Ez kb. egy újabb óra.
  4. Ha levesszük a fedőt, kiszabadulnak az illatok. Ez csodálatos! Minden puha, szinte krémes; illatos, és persze nagyon ízes.

A receptek többsége szerint a tojásokat héjastól a gerslivel egyidőben kell beletenni főni a lábasba. Én inkább külön főztem meg őket, mert ez nekem elfogadhatóbb volt. Hát elkészült! Szedjük, halmozzuk ki tányérokra, tegyünk a halmok tetejére a puhára főtt húsból és a keményre főtt tojásból, s kínálhatunk hozzá valami finom savanyúságot.

Szabó B. Csilla / Little Wonders

Ezt már olvasta?

Cookies