Back to top

Ismét gyermekeket emeltek a magasba

Publikálva: 2024, május 4 - 16:06
Szombaton délelőtt a Csaplár Benedek VMK előtt találkoztak azok a családok, akik csatlakoztak a Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom Kárpát-medencei szintű, a Gyereket a magasba! elnevezésű kezdeményezéshez.
Ismét gyermekeket emeltek a magasba

Forgách Erika köszöntötte az egybegyűlteket, kiemelve Karaffa Attilát, Dunaszerdahely alpolgármesterét, Hideghéty Andreát, a SZAKC ügyvezető igazgatóját, majd elmondta, május 4-én, szombaton 11 órakor hetedszer rendez Magyarország-szerte gyermekemelést a Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom, kiállva a gyermekvállalás, a családalapítás fontossága mellett.

A Kárpát-medencei szintű kezdeményezéshez a gyermekes családok Dunaszerdahely városából - a Szövetség a Közös Célokért szervezésében - negyedszer csatlakozhattak. Hozzátette, hogy a rendezvény fővédnöke városunk polgármestere, dr. Hájos Zoltán, a családi programot pedig városunk is támogatta. Fontosnak tartotta elmondani, hogy a rendezvénnyel a szervezők arra szeretnék felhívni a figyelmet, hogy a gyermek az állandó biztos pont az életünkben.

Karaffa Attila alpolgármester szeretettel és tisztelettel köszöntötte a megjelenteket a szép és hagyományteremtő rendezvényen és arra biztatott mindenkit, hogy vegyenek részt az ehhez hasonló rendezvényeken, amelyek a megmaradásunkról szólnak, amelyek megerősítenek minket. Felhívta továbbá a jelenlévők figyelmét a Fészek Alapítványra, az Otthonteremtő Alapítványra - ezekkel ugyanis a város segíteni tud a fiatal családoknak.

Hideghéty Andrea, a SZAKC ügyvezető igazgatója örömét fejezte ki, hogy Dunaszerdahely lakosai, családjai ilyen nagy számban csatlakoztak ehhez a felhíváshoz, szeretik ezt a programot.

A gyermekemelés előtt színes programmal várták az érkezőket, felléptek az Október utcai és a Benedek Elek Óvoda óvodásai.

Őket követte Forgách Erika vidám és interaktív gyermekműsora, ami alatt a színpad örömükben ugráló gyerekekkel telt meg.

A vidám program után a színpad elé helyeződött a rendezvény súlypontja, itt gyűlt össze a regisztrált 136 gyermek, szüleik, nagyszüleik kíséretében, majd pontban 11 órakor emelkedtek a szülői karok, velük emelkedtek a gyermekek.

A színpad mellett az érdeklődők tájékozódhattak a Szövetség a Közös Célokért Köldökzsinór programjáról, illetve foglalkozást biztosított a Melorat.io - Magán Gyógypedagógia Központ és táplálkozási tanácsadást nyújtott a JustHealthy központ.

dszi

Ezt már olvasta?

Cookies