Back to top

Zenével is lehet imádkozni

Publikálva: 2017, július 28 - 18:17
Az Udvari Muzsika idei utolsó koncertjét a budapesti Lumen Christi Gospel Kórus adta.

A dunaszerdahelyi városháza udvarán már nyolc éve hallhatunk július minden csütörtökén koncertet. A koncertsorozat minden évben egy-egy tematika köré szerveződik, az idén kivételesen két fontos évforduló: a Kodály Zoltán emlékév és a reformáció 500. évfordulója adták a zenés esték tárgyát. Hogy a vallás és a zene kapcsolatát még inkább kiemelje, Takács Tímea, az est szervezője köszöntőjét egy John Lennon idézettel kezdte: Isten azért teremtette a zenét, hogy szavak nélkül tudjunk imádkozni.

Gergó Lajos, a Lumen Christi Gospel Kórus (Krisztus világossága) vezetője röviden bemutatta a kórust, amely jövőre ünnepli fennállásának huszadik évfordulóját. Néger spirituálékat és fekete gospelt énekelnek, dalaiknak bibliai alapú szövegei vannak, melyekkel az élet örömét szeretnék megénekelni és megélni. A hangulatos estét a közönség vastapssal köszönte meg a csodás hangú énekeseknek.

Takács Tímea a koncert végén megköszönte a közönségnek, hogy ilyen sokan érdeklődnek a koncertek iránt. Külön köszönetét fejezte ki Dunaszerdahely városának, a technikus stábnak, a médiának, valamint minden segítőkész embernek, aki bármivel is hozzájárult a koncertek sikeréhez.

Tekintsék meg a koncerten készült felvételeinket.

Az Apácashow című filmből ismerhetjük a Joyful, Joyful című gospelt:

Ezt már olvasta?

Cookies