Back to top

Vízkereszt – avagy a háromkirályok ünnepe

Publikálva: 2024, január 6 - 09:31
Vízkeresztkor, amit ma, január 6-án tart az egyház, Krisztus megjelenését, s a három napkeleti bölcs látogatását ünnepeljük. E nap egyben a karácsonyi ünnepkör zárónapja és a farsang kezdőnapja is. A keleti egyház pedig ezen a napon ünnepli Jézus születését.
Vízkereszt – avagy a háromkirályok ünnepe

Királyok ajándékát:
Aranyt, temjént és mirhát
Vigyünk mi is urunknak,
Ártatlan Jézusunknak!
Szép jel és szép csillag,
Szép napunk támadt!

(Magyar népdal)

„Láttuk napkeleten csillagát és eljöttünk, hogy imádjuk az Urat.”

A bölcsek, akiket hagyományból Gáspárnak, Menyhértnek és Boldizsárnak nevezünk, látogatták meg ekkor az Urat. Innen, a latin egyház Epiphania Domini, „az Úr megjelenése” elnevezéséből ered az ünnep magyar neve.

Ma a Nagyboldogasszony oltalma alatt álló Szent György-templomból, illetve a Mindenszentek-templomból szenteltvizet vihetnek a hívek otthonaikba.

(dszi)

Ezt már olvasta?

Címkék: Traja králi
Cookies