Back to top

A végrehajtási eljárás alatt lévő nyugdíjasoknak valamivel több pénzük marad

Publikálva: 2022, augusztus 11 - 06:00
A Szociális Biztosító átszámította a végrehajtási eljárással sújtott nyugdíjasoktól végrehajtás címén lefogható összeget azzal összefüggésben, hogy július elsejétől az eddigi 218,06 euróról 234,42 euróra emelték a létminimumot.
A végrehajtási eljárás alatt lévő nyugdíjasoknak valamivel több pénzük marad

Az augusztusban esedékes folyósításoknál ez a változás több mint 22 ezer nyugdíjra jogosult személyt érint. Többségüknél a Szociális Biztosító lecsökkentette a végrehajtási levonások összegét, így valamivel több pénzük marad a megélhetésükre, közölte a Szociális Biztosító szóvivője, Martin Kontúr.

A létminimum összegének megemelése tehát annyit jelent, hogy a végrehajtási eljárás alatt álló nyugdíjasok esetében megnő a nyugdíjuk azon része, melyet a levonások után a nyugdíjintézet ténylegesen folyósít számukra.

A több mint 22 ezer végrehajtásban érintett nyugdíjjogosultból közel 21,4 ezer nyugdíjas esetében a Szociális Biztosító csökkentette a végrehajtás címén levonásra kerülő összeget.

A létminimum emelkedése esetén megnő az a minimális összeg is, aminek a nyugdíjasnál kell maradnia a végrehajtási levonások után. A Szociális Biztosító ezért azoknak a nyugdíjjogosult személyeknek, akiknek a nyugdíjuk végrehajtási eljárás alá esik, emeli a nyugdíjukból náluk maradó összeget és csökkenti a végrehajtónak juttatott mennyiséget.

A levonások után a nyugdíjra jogosult személynél maradó összeg növelése azt is jelentheti, hogy a nyugdíjból nem vonható le a végrehajtandó összeg, amennyiben a nyugdíj összege alacsonyabb annál a minimális összegnél, amelyet az érintettnek mindenképp meg kell kapnia.

Ezekről a változásokról a Szociális Biztosító minden érintett személyt levélben is tájékoztat még augusztus hónap folyamán.

Ebben egyebek mellett közlik azt a pontos dátumot is, amikortól a magasabb összegű nyugdíjukat kézhez vehetik, továbbá azt a feltételezett időpontot, amikortól beszüntetik velük szemben a végrehajtási levonásokat Mivel a nyugdíjjárulékot előre fizetik a jogosultaknak, a változásra először augusztus folyamán kerül sor. Ebben a hónapban kapják meg az érintettek azt az összeget is, amit többletként fogtak le esetükben júliusban.

(NZS/Felvidék.ma/Webnoviny)

Ezt már olvasta?

Cookies