Back to top

Többszáz tanuló tért ma vissza a dunaszerdahelyi iskolapadokba

Publikálva: 2023, szeptember 4 - 12:39
Szeptember 4-én elkezdődött az új tavén – az alapiskolákban és a középiskolákban megindult a pezsgő élet, többszáz tanuló tért vissza az iskolapadokba. A városi fenntartású alapiskolákban ma reggel Hájos Zoltán polgármester, valamint Karaffa Attila és Puha György alpolgármesterek köszöntötték a tanévnyitóra érkezőket.
Többszáz tanuló tért ma vissza a dunaszerdahelyi iskolapadokba

A Vámbéry Ármin Alapiskolában Hájos Zoltán polgármester, Koráb Krisztina, a szülői szövetség elnöke, illetve Masszi János igazgató üdvözölte a tanévnyitón megjelenteket. 

Köszöntőjében a polgármester elmondta, biztosan új korszak nyílik meg, főképp az elsősöknek, hiszen új barátokat szereznek, megtanulnak írni, olvasni, számolni, és ami fontos: megtartják gyökereiket.

Hájos Zoltán hozzátette azt is, hogy aznap a második tanévnyitón vett részt – előtte a város egyik szlovák alapiskolájában járt. 

„Ott szomorú szívvel tapasztaltam, hogy milyen sok magyar gyermek jár oda, illetve elsőbe. Azok a gyerekek – amellett, hogy megtanulnak szlovákul – egyet vesztenek el: a gyökereiket.”

Ebbe az iskolában számos mosolygós arcú magyar gyereket látok, akikből okos felnőttek válnak, és öntudatosak. Bízom benne hogy ők a saját gyerekeiket is magyar iskolába fogják járatni – ahogy mi is itt vagyunk, szülök.

Igaz, Szlovákiában nehezebb a magyar gyerek sorsa hogy magyar iskolába jár, de azt hiszem, ez a mi keresztünk. Ezt visszük magunkkal, lehet, nehezebbé teszi életünket, ugyanakkor megmaradunk olyan magyarnak lenni Felvidéken, aki tudja a másságot is tolerálni, a más nemzetet, a más nemzetiséget, ugyanakkor elvárja, hogy őt is tolerálják és tiszteljék, ahogyan ő tiszteli a másikat” – fogalmazott Hájos Zoltán.

A Vámbéry Ármin Alapiskolában a magyar gyerekek, amellett, hogy elsajátítanak sokminden fontos dolgot az életükhöz, megtartják magyarságukat. Magyar iskola nélkül elveszik a magyar hit, elveszik a nyelvünk, elvesznek a tradícióink, a hagyományaink, és azt hiszem, hogy elveszik a magyar lelkünk is. (Bővebb cikkünket a tanévnyitóról itt olvashatják el!)

Ahogy az ország és városunk többi általános iskolájában, elindult a 2023/24-es tanév a Szabó Gyula Alapiskolában is.

„Szerezzetek sok sikerélményt és örömet magatoknak, és szüleiteknek is”

– szólt az iskola kapuit először átlépő lurkókhoz az iskola igazgatója, Nagy Árpád, majd a szüleiknek köszönte meg a bizalmat, hogy magyar iskolát, a Szabó Gyula Alapiskolát választották gyermekeik számára.

Karaffa Attila, városunk alpolgármestere is nagy szeretettel és tisztelettel köszöntötte a tanévnyitó alkalmából a gyerekeket, szüleiket, az iskola vezetését, tanárait, munkatársait. Az iskola összes diákjához, de elsősorban a kis elsősökhöz szólt, mondván, az elmúló nyár után valami új kezdődik, amelytől azonban nem kell tartani, mert a Szabó Gyula Alapiskolában jó helyen lesznek.

„Kis facsemeteként jöttetek és nagy tölgy lesztek mindattól a tudástól, amit átadnak tinektek” – szólt az elsősökhöz az alpolgármester, majd azt kívánta a gyerekeknek, érezzék jól magukat, hogy be tudják fogadni azokat az értékeket, amelyeket a tanáraik átadnak nekik.

Az iskola tanévnyitójáról bővebben itt írtunk.

A Kodály Zoltán Alapiskolában Puha György alpolgármester, Bugár György városi képviselő és Ibolya Olivér iskolaigazgató köszöntötte az egybegyűlteket. 

Ibolya Olivér köszönetet mondott a szülőknek, hogy magyar iskolát választottak a gyermekeiknek és kiemelte, a tanárok és a szülők közötti együttműködés fontosságát, s kérte utóbbiakat, hogy barátilag tekintsenek a tanárokra, hiszen közös cél érdekében dolgoznak, egymást segítve.

A folytatásban Puha György alpolgármester emelte ki, milyen sokrétű munka is zajlik az alapiskolában, s köszönetet mondott a pedagógusoknak.

„Köszönjük az áldozatos munkát, az elkötelezettséget, amelyet minden nap az iskolánk és diákjaink irányában kifejtenek. Önök hivatásuk legnemesebb képviselői. Kívánom, hogy a munkájuk során a jövőben is a lelkesedés diktálja az iramot és a kitartásuk érjen célt.”

Bugár György városi képviselő is köszöntötte a fiatalokat és a szüleiket, elmondva, hogy 54 évvel ezelőtt maga is ebben az iskolában kezdte meg tanulmányait, de már édesanyja is ebbe az iskolába járt, ahogy gyermekei, keresztgyermekei és számos barátja.

(A Kodály Zoltán Alapiskola megnyitójáról bővebben itt olvashatnak.)

 

Ezt már olvasta?

Cookies