Back to top

Szilágyi Péter: Október 6-a példájából is erőt meríthetünk

Publikálva: 2023, október 6 - 22:32
Pénteken kora este a 174 évvel ezelőtt kivégzett hősökre, az aradi vértanúkra emlékezett Dunaszerdahely.
Szilágyi Péter: Október 6-a példájából is erőt meríthetünk

A Szózat, majd Nagy Lili, a Szabó Gyula Alapiskola diákja tolmácsolásában előadott Juhász Gyula-vers elhangzása után dr. Hájos Zoltán, városunk polgármestere mondta el ünnepi gondolatait. A 175 évvel ezelőtti nemzeti összefogást – mellyel változást akartak elérni a társadalomban és az ország irányításában – a múlt heti parlamenti választáshoz kapcsolva kiemelte: „Közösségünk számára a szeptember 30-ai előrehozott parlamenti választások során sem volt kisebb a tét, mint az az elődjeink idejében volt. Akkor a nemesektől kezdve a katonákon, iparosokon keresztül a földművesekig mindenki összefogott, hogy változásokat érjenek el, hogy jobbá tegyék jövőjüket.

Most sem kellett volna, hogy másképp legyen, hiszen a szlovákiai magyar közösségnek is az volt a célja, hogy biztosítsa magának a parlamenti képviseletet, hogy a megválasztott képviselőik ott lehessenek a döntéshozatalnál, hogy biztosítani lehessen Dél-Szlovákiá infrastrukturális fejlesztését, biztosítani lehessen közösségünk számára a megélhetést és a gyarapodást.

A múlt hétvégi parlamenti választásokon nem tudtuk kiharcolni magunknak a parlamenti képviseletet, amelynek biztosan nem lesz pozitív hatása a közösségünkre, hiszen a szlovák politikai pártok egyike sem érti meg helyzetünket és nincs is szándékuk részünkre jó döntéseket hozni” – hangoztatta Hájos Zoltán.

A polgármesteri beszéd után Meleg Noémi, a Vámbéry Ármin Gimnázium diákja szavalta el Faludy György: Október 6 című költeményét.

Dr. Szilágyi Péter, a magyarországi Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkára ünnepi beszédében szintén kitért a múlt heti parlamenti választásra.

„Egy valóságos történelmi párhuzamban élünk, hiszen ki ne örülne annak, hogy a felvidéki magyar közösség akkora erőt tudott felmutatni, amelyre 2010 óta nem volt képes, máshogy mondva összefogásokkal gyarapították a felvidéki magyar politika támogatottságát, kimozdítva ezzel a holtpontról a szlovákiai magyar érdekképviselet ügyét. Innen nézve tehát van miért hálát adni és egy picit örülni. Közben azonban üröm is keveredik az örömünkbe. Ki ne szomorkodva, hogy ez így sem volt elég a céljaink eléréséhez, a lendület nem vitte be a felvidéki magyarságot a pozsonyi parlamentbe.”

„A bizakodás és a keserűség idejét éljük” – emelte ki az ünnepi szónok, hozzátéve, hogy „1848 március 15. örömét beárnyékolja 1849. október 6-a és a bitófák árnyéka. ”

„Fontos azonban azt is tudni, hogy a bukásból később mégis sikerek születtek és születhetnek most is. A mártírok igaz ügyet szolgáltak és áldozatos példamutatásuk számunkra is követendő” – mondta Szilágyi Péter.

„Mit üzen nekünk 1849. október 6-a?” – tette fel a kérdést, majd választ is adott rá: „Azt, hogy a veszteség nem örök. Az elbukás nem végleges. Azt üzeni, hogy a győzelemhez áldozatokat kell hozni, sőt, még inkább ki kell várni, hogy ezek beérjenek.”

Október 6-a példájából is erőt meríthetünk. Más helyzet, más taktika, több idő és szüntelen kitartás az, ami segíthet elérni a győzelmet. A helyzet adódik, a taktika az Önök bölcsességén múlik, csak legyen kitartásuk és elég erejük” – zárta szavait az ünnepi szónok.

Az ünnepi szónoklatok után a Szabó Gyula Alapiskola és a Vámbéry Ármin Gimnázium diákjai (Nagy Lili, Nagy Gréta Emma és Kulcsár Réka Emese, illetve Miklós Regina, Lentulay Orsolya, Chelly Sophia, Csörgő Karin, Kozmér Zoé és Meleg Noémi), valamint a 10. sz. Szent György Cserkészcsapat tagjai (Gáspár Rita, Tóth Anna Amarilla, Lelkes Rebeka, Bálint Réka és Bíró Leila ) egy-egy égő mécsest elhelyezve emlékeztek a hősökre. Közben a vértanúk utolsó szavai a Vámbéry Ármin Gimnázium diákjai, Horváth Sofia Zina, Márkus Boglárka és Elek Ádám előadásában hangzottak el, majd városunk vezetői, oktatási, társadalmi, közéleti, politikai vezetők és az ünnepség vendégei az emlékezés koszorúit helyezték el az 1848/49-es forradalom és szabadságharc emlékművénél.

Az ünnepi megemlékezés a Himnusz közös éneklésével zárult.

A megemlékezésen készült további felvételeinken képgalériánkban tekinthetik meg.

Szöveg és kép: Rózsár Vince

Ezt már olvasta?

Cookies