Back to top

A Szërdehelyi sétatéren ropták a Csallóközi gyermekcsoportjai

Publikálva: 2023, november 5 - 17:48
Szombaton, november 4-én ismét megtelt a Csaplár Benedek Városi Művelődési Központ. A színpad táncosokkal és zenészekkel, a nézőtér pedig lelkes rajongókkal. A Csallóközi Táncegyüttes gyermekcsoportjai mutatták be az elmúlt egy év munkáját Szërdehelyi sétatéren címmel.
A Szërdehelyi sétatéren ropták a Csallóközi gyermekcsoportjai

„A Csallóközi Táncegyüttes életében évente visszatérő esemény a gyermekcsoportok új műsorának bemutatója. Szombat este a Nyuszi Hopp, a Pici, az Apró, a Kis és az Ifjúsági Csallóközi váltotta egymást a színpadon, az elmúlt évben végzett munka eredményét, a legújabb koreográfiákat tekinthetik meg” – mondta el Bíró Éva a gálaest háziasszonya, miközben köszöntötte a vendégek közt Hájos Zoltánt, Dunaszerdahely polgármesterét, városunk alpolgármestereit, Puha Györgyöt és Karaffa Attilát, valamint Takács Tímeát, a Csaplár Benedek Városi Művelődési Központ igazgatónőjét.

A táncos csoportok mellett a budapesti Hagyományok Háza és a Csallóközi... Kulturális Polgári Társulás jóvoltából működő hangszeres népzenei oktatás, a Zenei tanoda is bemutatkozott. A fiatal zenészek oktatói a Csallóközi Táncegyüttes zenekara, a Pósfa zenekar tagjai – tudtuk meg Bíró Évától.

A háziasszony köszöntője mellett Puha György, városunk alpolgármestere is köszönetet mondott. Szülőként megköszönte az együttes egész éves munkáját a vezetőknek, a táncosoknak és a lelkes szülőknek.

A jövőre nézve Bíró Éva azt is elmondta, hogy a Csallóközi Táncegyüttes fontos esemény előtt áll. 2024-ben az együttes dupla jubileumot ünnepel: fennállásának 70. évfordulóját, valamint azt, hogy az együttes élén 10 éve Oláh Attila és Fecske Renáta áll. A jubileumi évre a Csallóközi Táncegyüttes komoly ünnepségsorozattal készül.

„A vezetők büszkék arra, hogy immáron 6 korcsoportban közel 180 táncos őrzi a néptánc hagyományait“ – emelte ki azt est háziasszonya.

A Csallóközi Táncegyüttes csoportjait, a Nyuszi Hopp, a Pici, az Apró, a Kis és az Ifjúsági Csallóközit ezúttal is a Pósfa zenekar kísérte. Az állandó zenekar a szombati gálára kiegészült Szerényi Domokos tekerővel, Kuti Sándor cimbalmossal, Szabó Mátyás hegedűművésszel és Szabó Júlia énekessel. Ahogy az elmúlt években, az új műsor rendező koreográfusai ezúttal is Fecske Renáta és Oláh Attila voltak.

A gálaesten készült további felvételeinket megtekinthetik képgalériánkban.

Szöveg és kép: Rózsár Vince

Ezt már olvasta?

Cookies