Back to top

Már az ovisok is ismerkednek a város múltjával

Publikálva: 2022, április 8 - 08:10
Már a dunaszerdahelyi ovisok is megkezdhetik „kiszínezni a várost”, még ha jelképesen is, a várostól ajándékul kapott kifestők segítségével. Szüleikkel pedig nem csak az egykori és a ma ismert épületek között „barangolhatnak” így, hanem megismerhetik Dunaszerdahely jeles személyiségeit – ugyanis a városi pantheon jeles alakjait bemutató kiskiadványt is megkapták a kifestők mellé április 7-én. Elsőként a Benedek Elek Óvodában.
Már az ovisok is ismerkednek a város múltjával

A Benedek Elek Óvodában a nagycsoportos gyerekek és Végh Júlia igazgató fogadta A. Szabó László alpolgármestert és Nagy Attila helytörténészt, akik a gyerekek számára mutatták be (elsősorban) a helytörténeti kifestőt.

A színes, izgalmas kiadvány nagy sikert akartott a város apró lakosai között, akik izgalommal forgatták a füzetet, és mutattak rá az ismert épületekre, helyekre. 

A jövő héten le is zárul város lokálpatrióta „akciójának” első része, ekkorra ugyanis az összes magyar alapiskolás mellett az összes magyar ovis is megkapja a helytörténeti kifestőt és a város jeles személyiségeit bemutató kiskiadványt. 

Egy későbbi időpontban a készülő szlovák nyelvű változatot juttatják el majd a szlovák ovikba és iskolákba.

(-ya-)

Ezt már olvasta?

Cookies