Back to top

Több programon keresztül hívta fel városunk a figyelmet a Föld napjára

Publikálva: 2024, április 22 - 17:33
A Föld napja, azaz április 22-e fontosságát hangsúlyozva zajlottak ma városunkban programok - óvodákban, iskolákban, a város közterületein.
Több programon keresztül hívta fel városunk a figyelmet a Föld napjára

Előadások a hulladékgazdálkodásról, a környezet megóvásáról, már hagyományosnak mondható virágültetés az óvodások segítségével a katolikus templom szomszédságában. A közösséget megmozgató programként a Jesenský utcai játszótérre és az állomás előtti parkba invitálták az önkénteseket, hogy segítsenek tisztábbá varázsolni városunkat.

Már reggel elindult a programsorozat, ekkor Gróf Nikolas, a városi hivatal környezetvédelmi alosztályának munkatársa tartott több előadást a Vámbéry Alapiskola diákjainak. A szakember a hulladékgazdálkodás fontosságát hangsúlyozta, városunkat érintő adatokat is felsorolva. A hulladék osztályozását kiemelve válaszolt a diákok és a tanárok felvetésére is, majd munkaköréről, mindennapos teendőiről számolt be röviden az érdeklődő diákoknak.

A Föld napja rendezvénye már hagyományosnak mondható, a legkisebbeket megszólító része ezúttal is a Vámbéry térre szervezett virágültetés volt, melybe az idén is hatalmas örömmel vágtak bele a lurkók.

Ezzel még nem ért véget a programsorozat, további tevékenységeken keresztül is igyekezett városunk vezetése rávilágítani a környezetvédelem fontosságára.

-rovin-
fotók: Rózsár Vince, Nagy Gyula

Ezt már olvasta?

Cookies