Back to top

Libától Divkovićig: a DAC „századosai”

Publikálva: 2021, március 17 - 14:45
Az első Dušan Liba volt, eddig az utolsó Marko Divković. Horvát támadónk lett a legfiatalabb DAC-játékos, aki legalább száz bajnokin lépett pályára sárga-kékben.
 Libától Divkovićig: a DAC „századosai”

Szombaton Marko Divković személyében újabb labdarúgót köszönthetünk a DAC élvonalbeli százasainak a körében. A horvát csatár 21 éves korában minden idők legfiatalabb DAC-játékosa, aki túllépte ezt a határt.

Divković előtt utolsóként Eric Davis került fel a listára, ő 2019 novemberében abszolválta a 100. mérkőzését. Panamai balhátvédünk azóta 127-ig jutott, ezzel pedig már ott van a klubtörténet TOP10-ében. Divković a 19. a sorrendben.

Ne feledjük, hogy Dominik Kružliak már 180 rajtot gyűjtött a Fortuna Ligában, ám ebből 134-et a Rózsahegy színeiben, és 46-ot sárga-kékben.

Dušan Liba volt a DAC legelső játékosa, aki háromszámjegyű élvonalbeli mérkőzést játszott színeinkben. Az ő jubileuma egy 2:2-vel végződő DAC-Sparta bajnokihoz kapcsolódik, 1989 márciusában. Liba akkor középhátvédként gólt is lőtt.

Amint az alábbi lista is mutatja, eddig mindössze két játékosunk lépte át a következő, 200-as álomhatárt – Ján Kapko és Rudolf Pavlík. Utoléri még valaki a két nevezett klublegendát?

A következő 19 játékos lépett mezünkben pályára 100 vagy több élvonalbeli bajnokin:

1 KAPKO Ján 204
2 PAVLÍK Rudolf 200
3 FIEBER Peter 191
4 KAŠPAR Petr 183
5 ZSÁKOVICS Tibor 174
6 SIMON Július 155
7 ŠANTA Peter 153
8 VAHALA Stanislav 145
9 RADVÁNYI Mikuláš 135
10 DAVIS Eric Javier Grajales 127
11 DIŇA Pavol 122
12 SÚKENNÍK Igor 120
13 LIBA Dušan 111
14 TOMÁŠ Miloš 106
15 VIDA Kristopher András 106
16 BOYA Jean Paul Ntsogo 103
17 HUK Tomáš 103
18 LJUBIČIĆ Marin 100
19 DIVKOVIĆ Marko 100

Megj.: A név után az elsőligás mérkőzések száma. Jelenlegi keretünkből Kalmár Zsolt áll legközelebb a századik rajthoz, neki a hétvégi volt a 92. mérkőzése a Fortuna Ligában.

dac1904.sk

Ezt már olvasta?

Címkék: DAC, Marko Divković
Cookies