Back to top

Kukkonia Charitas

Publikálva: 2020, november 30 - 21:14
Segítsünk egymásnak! – az összefogás jegyében magyar segítség érkezett a határon túli magyaroknak. A Chi Fu Investment elnöke, a magyar állampolgárságú Frank Liu 400 000 egészségügyi maszk adományozásával segítette a külhoni magyarságot. A magyar Külgazdasági és Külügyminisztérium közreműködésével eljuttatott felajánlás célja a koronavírus terjedésének megelőzése és az eredményes felvidéki védekezés.
Kukkonia Charitas

A Felvidékre szánt egészségügyi maszkok az elosztásra felkért címzetthez, a dunaszerdahelyi székhelyű Kukkonia polgári társulás képviselőihez érkeztek. A polgári társulás az adománylevél elveivel összhangban segédkezett a szétosztásban.

„Örömmel fogadtuk az ismételt felkérést. Fontosnak tartjuk a megelőzést, a maszkviselést, ezért kötelességünknek éreztük, hogy a lehető legtöbb külhoni magyar településre eljusson az adomány. Az elosztás folyamán összesen 165 településsel vettük fel a kapcsolatot a dunaszerdahelyi, komáromi, érsekújvári, galántai, vágsellyei, lévai, illetve nagykürtösi járásokból, majd juttatunk nekik az egészségügyi maszkokból. Szállítottunk továbbá a kelet-szlovákiai magyarlakta településekre is és adományoztunk 55 alapiskolának, 20 nyugdíjas- és szociális otthonnak, kórházaknak, gyermekotthonnak, hajléktalanszállónak és a két szlovákiai magyar színháznak is” – fogalmazott Világi Réka, a Kukkonia polgári társulás képviselője.

Az adomány jelentős része a települések polgármesterein keresztül jut majd el a rászoruló magyarokhoz. Az ünnepélyes átadásra november 30-án került sor, ahol az adomány egy részét Pető Tibor, Magyarország szlovákiai nagykövete és Világi Réka, valamint Dóka Tímea, a Kukkonia polgári társulás képviselői adták át a kedvezményezetteknek: a dunaszerdahelyi Idősek Otthonának, a dunaszerdahelyi Gyermekotthonnak és a kisudvarnoki Magyar Tannyelvű Alapiskolának, valamint a Csilizköz-, a Dunamagisztrál- és a Tőkési-ág Kistérségek polgármestereinek – Polák Lászlónak, Szitási Ferencnek és Marczell Zoltánnak.

„Magyarország hozzájárulása a határon túli magyarok járvánnyal szembeni védekezéséhez azt jelképezi, hogy egyetlen magyar sincs egyedül a világban” 

– hangsúlyozta Pető Tibor, Magyarország szlovákiai nagykövete.

– Fontos, hogy segítsük egymást, különösen ezekben a nehéz időkben. Kívánom, hogy mindenki egészségben, a családja körében vészelje át ezt az időszakot, s hogy mihamarabb visszatérhessünk a megszokott kerékvágásba.”

-dt-

Ezt már olvasta?

Cookies