Back to top

A konzílium nem tudja garantálni, hogy a lockdown két héten belül lezárul

Publikálva: 2021, november 25 - 17:51
Sajtótájékoztatót tartott a járványügyi konzílium, amelyen felhívták a figyelmet: az, hogy a jelenlegi zárlat mikor szűnik meg, csak attól függ, miképp tartjuk be az intézkedéseket. A szakértői tanács tagjai erre egy sajtótájékoztatón válaszoltak.
A konzílium nem tudja garantálni, hogy a lockdown két héten belül lezárul

Nem tudjuk garantálni, hogy két hét múlva kiszabadulunk, és úgy élünk, mint korábban. Úgy gondoljuk azonban, hogy a lezárás után az oltottakat és azokat, akik túl vannak az oltáson, gyorsabban szabdulhatnak

- mondta Alena Koščálová.

A beoltottak számára előnyök jöhetnek

Arra kérte az embereket, hogy használják ki ezt az időszakot az oltakozásra.

Az egyetlen eszköz, amely kivezet minket a járványból, a védőoltás. Jelentősen növelnünk kell azonban az átoltottságot

 - mondta, hozzátéve, hogy ennek legalább 30 százalékkal emelkednie kellene.

A tanács elnézést kért az oltottaktól, amiért jelenleg őket is érinti a zárlat.

A szakértők szerint azonban a jelenlegi helyzetben ezt másképp nem lehetett megoldani.

Ma nincs más megoldásunk, amely segítene csökkenteni az elhalálozásokat, és segítene a kórházaknak és az egészségügyi szakembereknek

 – mondta Koščálová.

A szakértők szerint az enyhítés a lehető leghamarabb megtörténik.

Az enyhítések a lehető legrövidebb időn belül megtörténhetnek az oltottaknak és az átesetteknek, vagyis azoknak, akik nem töltik meg jelenleg a kórházi ágyakat

- mondta Vladimír Krčméry professzor.

A konzílium egy új Covid automatát is készített, amely jelentősen megnöveli az oltások számát. A lezárás után lépne érvénybe.

Azok az emberek, akik nem kapnak védőoltást, rossz hírekre számíthatnak az új covid automatában

 - tette hozzá Krčméry.

A lezárásból való kiút az intézkedések betartása

Emellett a tanács tagjai felszólították az embereket, hogy ne igyekezzenek megszegni az intézkedéseket, hanem éppen ellenkezőleg, tartsák be azokat.

Nagyon kérünk mindenkit, hogy az intézkedésekre ne korlátozásként tekintsenek, hanem olyan intézkedésekre, amelyeket a saját kezünkben tartunk, és olyan sokáig fognak érintenek bennünket, amilyen módon betartjuk majd azokat

- mondta Elena Prokopová, az Egészségügyi Minisztérium gyermekorvosa. .

Szakértők szerint az intézkedések betartása a helyzet javításának, az intézkedések lazításának az útja.

Az elkövetkező hetekben az első adagos oltások számának növekedését kell tapasztalnunk

 - mondta Matej Mišík, az IZA igazgatója.

Arra is felhívta a figyelmet, hogy a fertőzöttek 81 százaléka nem volt beoltott.

A kórházi kezelésekre szorulók közül tízből több mint nyolc nem beoltott, a kórházba kerültek 78 százaléka 50 év feletti

 - mondta, hozzátéve, hogy a súlyos állapotban lévők életkora a második hullámhoz képest csökkent.

A konzílium nem zárja ki annak lehetőségét, hogy egyeseknél bevezessék a kötelező védőoltást. Ez attól függ, hogy a jelenlegi korlátozások hogyan érintik a be nem oltottak oltás iránti érdeklődését.

A kérdés az, hogy eljött-e az ideje. Ha rossz a helyzet, nem kerüljük el

- mondta Krčméry professzor.

ma7.sk/TASR

Ezt már olvasta?

Cookies