Back to top

Jubileumi Seishin gálán emlékeznek Zsófira

Publikálva: 2018, november 4 - 13:19
Harmadik alkalommal emlékeznek Kovács Kata Zsófiára emlékverseny keretében a dunaszerdahelyi városi sportcsarnokban.

A versenyre, mely egyben az V. Seishin Karate Gála is, négy ország (Magyarország, Lengyelország, Horvátország és Szlovákia) 26 klubjának 300 versenyzője nevezett be.

Előbb egy perces néma csenddel adóztunk Zsófi emléke előtt, majd meghallgattuk kedvenc zenekara, a Phoenix Rt egyik dalát.

Zsófi édesanyja, Mártika szeretettel üdvözölte a résztvevőket a család nevében, és elmondta, Zsófi bizonyára büszke lenne mindenkire, aki ma eljött. Megköszönte a szülőknek azt a sok támogatást, amit gyerekeiknek adnak, mert tudja, sok lemondással és sok energia belefektetésével jár a versenyzés. Jó versenyzést kívánt, és kérte a versenyzőket, ne keseredjenek el, ha nem úgy sikerül a mai verseny, ahogy azt tervezték, mert a vereségből lehet igazán tanulni. Külön megköszönte Zsófi mesterének, Sensei Markovics Jánosnak, hogy évről évre ekkora odaadással szervezi az emlékversenyt. Zsófi kedvenc mondatával fejezte be köszöntőjét: Soha ne adjátok fel!

A megnyitó vendégeit is üdvözölték, külön kiemelve Dr. Hájos Zoltánt, Dunaszerdahely polgármesterét, Dr. Horváth Zoltán alpolgármestert, Takács Tímeát, a városháza Kulturális, ifjúsági és Sport ügyek önálló alosztályának vezetőjét, valamint Karaffa Attilát.

Köszöntötték a továbbiakban a dunaszerdahelyi klub edzőit és segédedzőit: Hupián Krisztinát, Markovics Ádámot és Trencsík Nikolaszt; a november végén Budapesten megrendezésre kerülő Európa-bajnokságon részt vevő versenyzőket: Hupián Krisztínát, Hájas Kornélt, Pulay Attilát, Kurcsík Márkot, valamint az idei, U18-as Európa-bajnokság résztvevőit.

Hájos Zoltán, városunk polgármestere üdvözölte a megjelenteket, elmondta, örül annak, hogy ilyen szép számban jöttek el Dunaszerdahelyre. Sportszerű versenyzést kívánt a versenyzőknek, Markovics Jánosnak pedig megköszönte, hogy már ötödik alkalommal szervezi meg ezt a színvonalas versenyt.

Markovics János, a Seishin Karate Klub vezetője, a Szlovák Seishin Karate Szövetség elnöke megnyitója során megköszönte mindenkinek, aki bármilyen úton módon segítette a verseny létrejöttét. Kiemelte, csak az hal meg, akit elfelejtenek, örökké él, akit nagyon szeretnek - "mi szerettük Zsófit és örökké megőrizzük az emlékét" - mondta. A versenyzőknek külön megköszönte, hogy eljöttek, sok sikert kívánt a küzdelmekben, de fontosnak tartotta elmondani, hogy sose feledjék, hogy az ellenfél sosem ellenség. "A versenyben egyszer győzöl, egyszer vesztesz, de olyan tapasztalatokra tehetsz szert, amire sehol máshol. A verseny azért van, hogy fejlődjünk és fejlődjön a jellemünk" - zárta szavait, majd küzdelemre szólította a versenyzőket.

Az emlékverseny délelőtt 5 tatamin, majd az ebéd után 3 tatamin zajlott.

Ezt már olvasta?

Cookies