Back to top

Jövő héttől komoly szigorítások lépnek életbe

Publikálva: 2021, november 19 - 16:58
Az újra egyre súlyosabb járványügyi helyzet miatt a kormány csütörtöki ülésén hozott döntése értelmében további szigorítások lépnek életbe hétfőtől, november 22-től.
Jövő héttől komoly szigorítások lépnek életbe

Amint az Eduard Heger, kormányfő sajtótájékoztatón elhangzott, legalább három hétig kell számítanunk ezekre a korlátozásokra. Ezt követően a kormány dönt majd arról, szükség van-e az újabb szigorításokra, vagy marad minden a régiben. Heger ezt sem tartotta kizártnak, ha a helyzet úgy hozza, akár enyhíteni is lehet majd.

 

Ezek a legfontosabb változások:

- A piros, bordó és fekete járásokban csak OTP-rezsimben lehet munkába járni. Ez azt jelenti, hogy az oltottak, a betegségen átesettek és a negatív teszttel rendelkezők járhatnak be munkába, a többieknek, ha megtehetik, otthonról kell dolgozniuk. A PCR-teszt 72 óránál, az antigén-teszt 48 óránál nem lehet régebbi. (Ez a - talán legfontosabbnak mondható - pont még további tárgyalás alatt áll. A kormányfő ugyan bejelentette a kötelező tesztelés bevezetését, de arról hivatalos határozat péntek délutánig még nem született, ahogy arról sem, ki téríti majd a tesztelés költségeit.)

- A bordó és fekete járásokban a nem létfontosságú termékeket (gyógyszereket, drogériát, élelmiszert) forgalmazó üzletek csak korlátozott idősávban lehetnek nyitva, reggel öt és este tíz óra között.

- Korlátozzák a tömegrendezvények nagyságát. Ezeken csak oltottak vagy a betegségből felgyógyultak vehetnek részt. Piros járásban legfeljebb kétszázan, bordóban százan, feketében ötvenen. Ugyanez érvényes az istentiszteletekre és a sportrendezvényekre is. Elméletileg lehetőség van OTP-rezsimben is működnie egy-egy rendezvénynek, de ebben az esetben legfeljebb hat ember vehet ezeken részt. A professzionális bajnokságok továbbra is OTP-rendszerben működhetnek tovább.

- Esküvők, lakodalmak, torok vagy más hasonló rendezvények a piros és bordó járásokban legfeljebb húsz fővel rendezhetőek meg (csak oltott, vagy felgyógyult, azaz OP-rezsim), fekete járásban teljesen be vannak tiltva.

- Az üzletek és szolgáltatások működése is korlátozva lesz. A piros, bordó és fekete járásokban csak OP-rezsimben működhetnek majd, 15 négyzetméterre egy vásárlóval számolva. OTP-rezsimben csak a létfontosságú termékeket árusító üzletek lehetnek nyitva.

- A bevásárlóközpontokba a piros, bordó és fekete járásokban csak a beoltottak vagy azok mehetnek, akik átestek a betegségen.

- A fekete járásokban az éttermek csak elvitelre kínálhatnak ételt, teraszon sem lehet helyben fogyasztani. A bordó és piros járásokban csak a beoltottak vagy a betegségen átesettek ehetnek bent. A teraszokon nincs korlátozás.

- Hotelek és más szállások a bordó és piros járásokban szabadon működhetnek az oltottak és betegségen átesettek számára. Fekete járásokban karanténként, vagy hosszabb időtartamú szállásként üzemelhetnek.

A betegségen átesett kategóriába az tartozik bele, aki igazolni tudja, hogy a pozitív koronavírus-tesztje óta legfeljebb 180 nap telt.

ma7.sk alapján

Ezt már olvasta?

Cookies