Back to top

Jobb az idei gabonatermés, mint tavaly

Publikálva: 2023, július 12 - 10:24
Az idén több gabonát aratnak majd az országban, 320 ezer tonnával többet, mint tavaly és a mennyiség elérheti a 3 millió tonnát. Az emelkedés a nagyobb hektárhozamnak köszönhető, amely mintegy 5,47 tonnában várható. A Statisztikai Hivatal jelentése így számolt be az idei becsült gabonatermésről.
Jobb az idei gabonatermés, mint tavaly

Már évek óta kisebb eltérésekkel szinte azonos területen termelnek gabonát az országban. Repcéből vetettek valamivel nagyobb területen, mintegy 10 százalékkal emelték a termőterületet és 3,28 tonnás hektárhozam mellett összességében 490 000 tonna termésre számítanak, amely 10 százalékkal több a tavalyinál. A tavaszi kedvező időjárás jó hatással volt a kalászosokra, így valamennyi learatott gabona mennyisége jóval meghaladja majd az elmúlt öt év átlagos terméshozamát.

Szlovákiában a legnagyobb területen hagyományosan búzát termelnek, amely a termőterület háromnegyed részét teszi ki, azaz 406 000 hektárt vetnek be búzával.

Az átlagos hektárhozam feltehetően 5,66 tonna lesz, amely jóval több, mint tavaly volt. Az össztermék így búzából elérheti a 2,3 millió tonnát, és ez negyed millióval meghaladja a tavalyi termésmennyiséget.

A második legjelentősebb gabonaféle az árpa, amelynek összmennyisége 608 000 tonna lehet, azaz 9 százalékkal több a tavalyi hozamnál.

Ez elenyésző részben a valamivel nagyobb bevetett terület eredménye lesz, nagyobb részben azonban a jobb hektárhozamé. Előreláthatóan 5,35 tonnát aratnak majd hektáronként, 0,25 százalékkal többet, mint az előző évben.

Nagyobb terméshozamot várnak a többi gabonából is, amelyek a bevetett területek 6 százalékát képezik. Rozsból a tavalyi 9,5 hektár helyett 12 hektárnyit vetettek és 44 000 tonna termésre számítanak, amely 38 százalékkal lesz több, mint az elmúlt évben.

Zabból 13 százalékkal magasabb termést várnak, hasonlóan a tritikáléhoz, azaz a búza és a rozs hibridjéhez.

Repcéből is magasabb lesz tehát a terméshozam, a számítások szerint mintegy tíz százalékkal, így a repce mennyisége is jóval meghaladja majd az elmúlt ötéves átlagot.

BM/Felvidék.ma/Teraz.sk

Ezt már olvasta?

Cookies