Back to top

Holokausztmúzeumban jártak a szakközépiskolások

Publikálva: 2018, november 29 - 14:56
A Neratovicei téri Magyar Tannyelvű Magán Szakközépiskola diákjai novemberben ellátogattak a szeredi Holokausztmúzeumba, amely 2016 januárjában nyitotta meg kapuit a látogatók előtt.

A múzeumnak az egykori munka- és gyűjtőtábor ad otthon, amelyet 1941-ben hoztak létre azután, hogy életbe lépett a Zsidókódex, melynek értelmében a zsidóknak kötelezően munkaszolgálatot kellett teljesíteniük.

A múzeum területén öt barakk található, melyből három látogatható. Az egyik állandó kiállítás a zsidóság történetét meséli el az első Szlovák Köztársaság idején, a másik pedig az európai holokausztnak állít emléket. A harmadik állandó kiállítás pedig azt mutatja be, miként szállásolták el és hogyan dolgoztatták a foglyokat.       

    

A múzeum magyar tárlatvezetést és oktatóprogramot is kínál. A múzeum talán legfontosabb tárgyi emléke egy eredeti marhavagon, amely kétszer szállított a tábor területéről zsidókat a lengyelországi Auschwitzbe.

A tanulmányi kirándulás fő célja az volt, hogy a diákok részletesebb információt kapjanak a zsidókat ért tragédiáról és a világháború borzalmairól.

Kakalík Csilla, az iskola pedagógusa

Ezt már olvasta?

Cookies