Back to top

Gyorsabb lesz a munkanélküliek nyilvántartásba vétele

Publikálva: 2023, január 21 - 07:15
A foglalkoztatás terén megvalósított eredményesebb intézkedések közé tartozik, hogy ezentúl az állandó lakhelyen kívül is lehetőség van a munkanélküliségi nyilvántartásba való bekerülésbe a munkahivatalokban. Egyúttal januártól 7 napról 10 napra meghosszabbították a nyilvántartásba vétel idejét.
Gyorsabb lesz a munkanélküliek nyilvántartásba vétele

Eddig ugyanis, ha álláskeresésre jelentkeztünk a munkaügyi hivatalban, azt csak az állandó lakhelyünkön tehettük meg. Ez azonban idén januártól megváltozott, ezentúl magunk dönthetjük el, melyik munkahivatalban szeretnénk bejelentkezni, írja a noviny.sk portál.

A nyilvántartásba vétel lehetővé vált a szokásos tartózkodási helyen is, vagyis azon a helyen, ahol az állampolgár huzamosabb ideig tartózkodik”

– magyarázta Marianna Šebová, a Munkaügyi, Szociális és Családügyi Hivatal munkatársa.

Ha például Rozsnyón van az illető állandó lakhelye, de Pozsonyban él, nem kell hazautaznia, a pozsonyi munkahivatalban is bejelentkezhet. A hivatalba való bejelentkezés nem kötelező, de hogy ne kelljen magának fizetnie a kötelező egészségbiztosítást, a munkahely elvesztését vagy az iskolalátogatás befejezését követő eddigi 7 naptári nap helyett 10 naptári napon belül be kell jelentkezni valamelyik munkahivatalban.

Ha a bejelentkezés ezt az időszakot követően valósul meg, akkor a kérelem benyújtásának napjától kerül be a nyilvántartásba”

– fűzte hozzá Šebová. A szokásos tartózkodási helyen történő regisztráció során az érintett város illetékes munkahivatalával szemben vannak a munkanélkülinek kötelezettségei. „Fontos felhívni a figyelmet arra is, hogy a regisztráció során a szokásos tartózkodási hely megváltoztatására nincs lehetőség” – tette hozzá Šebová.

ma7.sk/TASR

Ezt már olvasta?

Cookies