Back to top

Gemzický játékvezető megkárosította a DAC-ot

Publikálva: 2023, december 31 - 08:51
A SZLSZ Játékvezetői Bizottsága megtárgyalta a DAC hivatalos panaszát, amelyet a Niké Liga 18. fordulójában megrendezett Slovan-DAC mérkőzés játékvezetőjének a teljesítménye ellen emelt és a bizottság elismerte, hogy Erik Gemzický több alkalommal is a sárga-kékek kárára tévedett.
Gemzický játékvezető megkárosította a DAC-ot

2023. december 17-én, vasárnap a Téglamezőn rendezték meg a Niké Liga őszi felének Slovan-DAC zárómérkőzését, amelyen a hazaiak 2:1 arányban diadalmaskodtak. Két nappal később a klubunk hivatalos panaszt nyújtott be az említett találkozó játékvezetője, Erik Gemzický teljesítménye miatt.

A panaszban négy konkrét esetet hoztunk fel, amelyeket szerintünk a játékvezető helytelenül ítélt meg. A Szlovák Labdarúgó-szövetség Játékvezetői Bizottsága (SZLSZ JB) a legutóbbi ülésén megtárgyalta a panaszt és a négy pontból háromban is klubunknak adott igazat.

A SZLSZ JB álláspontjának egy részét változtatások nélkül idézzük:

 

„A SZLSZ JB az Önök által felsorolt szituációk áttekintése és az elérhető videófelvételek alapos elemzése után a következő álláspontra jutott:

23. perc – a játékvezetőnek sárga lapot kellett volna kiosztania a hazaiak 33-as számú játékosának, amiért veszélyesen lépett rá a vendégek 17-es számú futballistájának a lábára.

61. perc – a SZLSZ JB a szituációról rendelkezésre álló felvételek áttekintése után megállapítja, hogy a hazai játékosok részéről nem történt szabálytalanság a védekező futballistákkal szemben. Az adott szituációt elemző elérhető felvételek alapján ugyancsak helybenhagyja a videóbíró döntését. Mivel nem volt szó leshelyzetről, az elért gól szabályos volt.

76. perc – a hazaiak 24-es számú játékosa az ellenfél 8-as számú futballistájának a feje ellen irányuló, komoly erővel kivitelezett, kézzel történő szabálytalanságot követett el, amely nem a labdáért zajló párharc során történt (a labda nem volt a közelükben). A Labdarúgás Szabálykönyve alapján a futballista durva szabálytalanságot követett el az ellenféllel szemben, amiért ki kellett volna állítani. A játékvezető helytelenül csak sárga lapot adott a hazaiak 24-es számú játékosának; a helyes ítélet a piros lap lett volna.

87. perc – a játékvezető helytelenül, a 10-es számú vendégjátékos szimulálásaként ítélte meg a hazaiak tizenhatosában lezajlott szituációt. A SZLSZ JB az adott helyzet elemzését követően megállapítja, hogy a játékvezetőnek tizenegyest kellett volna ítélnie a 10-es számú vendégjátékos felrúgásáért, amelyet a hazaiak 88-as számú futballistája követett el elővigyázatlanságból.

A JB részben jogosnak ítéli meg az Önök panaszát.

A delegált személyek ellen a SZLSZ JB belső szabályzata alapján foganatosítottunk intézkedéseket.”

Az említett négy szituációt az alábbi videóban is megtekinthetik:

Ahogy az a SZLSZ JB válaszából kiderül, Gemzický játékvezetőnek már a 23. percben sárga lapos figyelmeztetésben kellett volna részesítenie a hazai Juraj Kuckát, aki emellett az 59. percben is kapott egyet. A 76. percben Marko Tolićot ki kellett volna állítani, amiért bele szállt Milan Dimunba és a 87. percben Szavvidisz Ramadan elleni szabálytalanságát követően büntetőt kellett volna elvégeznie a DAC-nak. A 2:1-es végeredmény a felsoroltak ellenére is érvényben marad.

 

A játékvezetői hibákon kívül a hazai szurkolók ismétlődő nemzetgyalázása is jellemezte a Slovan otthonában megrendezett rangadót, akik több alkalommal is magyarellenes rigmusokat skandáltak. Ez az 58. percben csúcsosodott ki, amikor a skandálásba az egész stadion bekapcsolódott – ezt a pillanatot a televíziós közvetítés is rögzítette és amely a lenti videón meghallgatható.

A konkrét szituációt a mérkőzés főellenőre is feljegyezte az értékelésébe és kíváncsian várjuk, milyen büntetést szab ki a SZLSZ Fegyelmi Bizottsága. Említsük meg, hogy a román élvonalban nemrég egy hasonló incidensnél a játékvezető félbeszakította a mérkőzést…

dac1904.sk

Ezt már olvasta?

Címkék: DAC
Cookies