Back to top

Ferences ikon érkezett Dunaszerdahelyre

Publikálva: 2019, augusztus 25 - 08:39
Tegnap Dunaszerdahelyre érkezett az a Litvániában készült, Ferences család királynője ikon, amelyet a III. Ferences Világi Rend (OFS) és Ferences Ifjúság (GIFRA) Európai Kongresszusa alkalmából készítettek még 2018-ban. Az ikon – amelybe Szent Ferenc, Szent Klára és Szent Erzsébet, vagyis a ferences család három főszentjének az ereklyéit ágyazták be – a ferences testvérközösségeket „járja be”.
Ferences ikon érkezett Dunaszerdahelyre

A római katolikus Nagyboldogasszony oltalma alatt álló Szent György-templomban kihelyezett Ferences Család Királynője ikont még 2018. március 17-én szentelték meg Medininkaiban (Litvánia), s ezután kezdte el zarándokútját, előbb a litván Világi Ferences Rend és Ferences Ifjúság testvérközösségeiben, a Ferences Ifjúság (GIFRA) Európai Kongresszusra való lelki felkészülés részeként.

A kongresszus mottója: „Aki hisz bennem, mint az Írás mondta, élő víz folyamai áradnak annak belsejéből” (Jn, 7,38)

Az ikon zarándokútjának küldetése felkeresni a Ferences Világi Rend és Ferences Ifjúság helyi testvérközösségeit, terjeszteni a ferences karizmához való hűséget Európában. Az ikon a mai 11 órási mise után tovább folytatja útját.

Dunaszerdahelyen, a római katolikus közösségben is több taggal működik a III. Ferences Világi Rend (OFS) – ők évente fogadalommal erősítik meg fogadalmukat. Ezt még Szent Ferenc közvetett módon, alapgondolataiban határozta meg: egyszerű öltözködés, mérsékelt böjt, a zsolozsma, a betegek gondozása, felhívás a megtérésre, ima a halottakért és a békéért. 

(na)

Ezt már olvasta?

Cookies