Back to top

Évzárót tartott a mozgáskorlátozottak szervezete

Publikálva: 2023, november 12 - 09:56
A Szlovákiai Mozgáskorlátozottak Szövetsége 47-es számú dunaszerdahelyi alapszervezetének évzáró ülését november 11-én tartották meg a városi nyugdíjasklub nagytermében.
Évzárót tartott a mozgáskorlátozottak szervezete

Az évzáró gyűlés elején az alapszervezet elnöke, Jakus Jenő tartott beszámolót, jelezve, milyen széles körű tevékenység zajlott egész évben az alapszervezetben.

Jakus egyúttal köszönetet mondott a városnak azért a támogatásért, amely segítségével a tagok részt tudnak venni a szervezet kirándulásain vagy egyéb programjain. Megköszönte a további támogatók segítségét is, így egyebek mellett a Minit Szlovákia cégét, Novák Éváét, a bősi Vinotékáét, Juricinék vállalkozásáét, Jakus Jutkáét, Bindics Barnabásét.

A szervezet elnöke elmondta az ülésen azt is, szeretné átadni az alapszervezet élén a stafétát – kérte ezért a tagságot, jelezzék, kit szeretnének a szervezet élére jelölni.

A város részéről Puha György alpolgármester köszöntötte a jelenlévőket Dunaszerdahely város vezetése és az önkormányzat nevében.

„Mindig nagy megtiszteltetés számunkra, ha itt lehetünk, és mindig örömmel jövünk önök közé, hiszen tudjuk, hogy az egészségügyi problémáik ellenére nagyon aktív és sikeres csapatot képeznek, egy igazi nagy családot alkotnak.

Ezért is, és az elvégzett munkát látva-tapasztalva mondhatom, hogy a város támogatására a jövőben is számíthatnak, a jövőben is élvezhetik. Bízom benne, hogy az anyagi rész, amelyet a képviselő-testület hagy jóvá, megmarad ugyanannyinak, vagy egy picit emelni is tudunk rajta. Ezért is jó itt lenni, hiszen látjuk, minden egyes euró, eurócent, amit megszavaznak önöknek, az jó helyre kerül, az nemes célt szolgál és valóban megérdemelt

– tette hozzá az alpolgármester, megköszönve Jakus Jenőnek és az alapszervezet vezetőségének az egész éves, együtt végzett kiemelkedő munkát.

A megnyitót követően a megjelentek zenés táncos délutánon vettek részt.

(nagy) 

Ezt már olvasta?

Cookies