Back to top

Beszámoló: Felsőszeli - DAC 1904 0:4 (0:2)

Publikálva: 2023, szeptember 27 - 20:44
Felsőszeliben egy nagyszerű hangulatú kupameccsen harcoltuk ki a legjobb 32 közé jutást. A 90. születésnapját ünneplő hazai klub igazi futballünnepet ült. Közel 2 ezer ember váltott jegyet a mérkőzésre, melyen 4 góllal bizonyultunk jobbnak VI. ligás ellenfelünknél.
Beszámoló: Felsőszeli - DAC 1904 0:4 (0:2)

Csapatunk a Slovnaft Cup harmadik fordulójában a közeli Felsőszeliben lépett pályára. A mátyusföldi együttes ellen csak két olyan játékost találtunk a kezdőben – Trusát és Gavričot –, akik a legutóbbi bajnokin is az elejétől a pályán voltak.

A gyönyörű időben és ünnepi hangulatban megrendezett találkozót nagy szurkolói érdeklődés követte. Már jóval a kezdő sípszó előtt köszöntötték a 90. születésnapját ünneplő felsőszeli labdarúgás „nagy öregjeit”, a lelátón és a pálya szélén is zsúfolásig megteltek az ülő-, ill. állóhelyek.

Nagy kedvvel kezdtük a mérkőzést az öt védővel felálló zöld mezesek ellen, az első gólunkra pedig nem kellett sokáig várni, hiszen Gruszkowski átadását Risvanis már a 7. percben gólra váltotta – 0:1. Három perccel később Trusa a kapufát találta el, majd Ramadan beadása után Brunetti fejelt fölé. A 17. percben Kaprinai mentett gólhelyzetben. Herc tálalt remekül Gavrić elé, aki ajtó-ablak helyzetben nem tudott túljárni a hálóőr eszén. A 20. percben viszont bevédett egy lövést: Ramadan ívelt labdája kötött ki a hálójában – 0:2.

Folytattuk a nyomást, Vitális egy jól leszorított, szép lövéssel jelentkezett, később pedig Mendez és Herc próbálkozott, de mindhárom esetben góltól mentette meg csapatát a mindössze 17 éves Kaprinai, akinek a második gólnál elkövetett hibáján kívül egyszer sem remegett meg a lába. A 35. percben Vitális, majd közvetlenül utána Trusa próbálta őt mattolni – sikertelenül. A félidő hajrájában Gavrič akrobatikus mozdulattal szerette volna bevinni a harmadik találatunkat, ám Kaprinai ezúttal is jó helyen állt. A sarokrúgást követően pedig újabb hatalmas védést mutatott be, sőt, Romero ráadásban megeresztett bombáját sem engedte a háta mögé. Jó teljesítményének köszönhetően csupán 0:2-es állással vonultak be a csapatok az öltözőbe.

Mindkét edző kettőt cserélt a második félidőre. Adrian Guľa Trusának és Gavrićnak adott pihenőt, Veselovskýt és az újonc Barišićet pedig pályára küldte. Velük együtt is folytattuk a támadásainkat, melyekből ebben a játékrészben is akadt bőven. Az 58. percben azonban a hazai közönség is felhördült: Jankaj beadása után a csereként beállt Pishenin került gólhelyzetbe, de az ünneplés végül elmaradt. „Legalább egy gólt engedjetek be!” – kiáltotta egy felsőszeli szurkoló a lelátóról.

Kaprinai a második félidőre is átmentette remek formáját, ismét több százszázalékos helyzetet hatástalanított. A 61. percben előbb Ramadan kapuba tartó labdájának állja útját, majd Veselovský távoli emelését tenyerelte kapu mellé. A 69., utána a 72. percben is megvillantotta tehetségét: sem Ramadan, sem a DAC színeiben bemutatkozó Redzic nem tudta megverni az ihletett formában védő hálóőrt. Ha pedig kellett, a kapufa is besegített neki. A 82. percben Barišić fejesét is a gólvonalon állította meg.

A mérkőzés legvégén már a kapus sem tudott csodát tenni: a 89. percben Herc hosszú sarokba tartó labdája akadt be – 0:3, majd a ráadás perceiben Romero is feliratkozott a góllövők közé, beállítva a 0:4-es végeredményt. A lefújást követően egyik fél sem mondhatta magát csalódottnak. A hazaiak sportszerű és lelkes játékot bemutatva örvendeztették meg a mérkőzésre kilátogató 1960 nézőt, mi pedig velük együtt, baráti hangulatban ünnepeltük a továbbjutást a Slovnaft Cup következő fordulójába.

Egy remek hangulatú kupameccset láthattunk, melyen egy percig sem volt kérdés, melyik csapat jut tovább a legjobb 32 közé. A négy gól mellett háromszor a kapufát is eltaláltuk, és ha nem a fiatal Kaprinai áll a kapuban, akár egy tucatot is rúghattunk volna. A Slovnaft Cup következő játéknapjára október 25-én, szerdán kerül sor. Ellenfelünket csak a 4. forduló sorsolását követően ismerjük meg. Ebben a körben, vagyis a legjobb 32 között már nem érvényes a keleti-nyugati területi szétosztás, ám a Niké Liga csapatai továbbra is kiemeltek maradnak.

Edzői értékelés:

Adrian Guľa (DAC 1904): „Nagyon jó, hogy a régión belül játszhattunk egy kellemes környezetben. A szurkolók örülnek az ilyen hangulatú mérkőzéseknek. Minden ellenfél iránti tiszteletünk mellett kötelező volt számunkra a továbbjutás. Fontos volt, hogy senki ne sérüljön meg, és hogy azoknak a játékosoknak is jusson lehetőség, akik eddig kevesebb percet töltöttek a pályán. Több gólt kellett volna rúgnunk, meg is voltak a helyzeteink, de a hazai kapus ma fantasztikus napot fogott ki. Az ilyen mérkőzések kiszolgálják a szurkolói igényeket, érezhető volt a remek hangulat. Örömmel fogadták a csapatunkat. Jó focit szerettünk volna játszani anélkül, hogy lebecsültük volna az ellenfelet. Igyekeztünk a maximumot nyújtani, és minél többször a hálóba találni. Az ilyen meccseken hatékonyabbaknak kell lennünk, de az elsődleges célunkat, a továbbjutást elértük, és most már a bajnoki találkozóra összpontosíthatunk.”

Johancsik Patrik (Felsőszeli): „Nagyon nagy ünnep volt ez a klubunk számára. Valami fantasztikus, amit átéltünk. Az eredmény nem lényeges, a fontos, hogy az akadémiánk fiatal neveltjei ilyen játékosok ellen léphettek pályára. A játékosaimnak a meccs előtt azt mondtam, hogy bátran játszanak, ne féljenek, és mutassák meg, mi rejlik bennük. Nagyon sok helyzete volt a DAC-nak, nekünk viszont volt egy fantasztikusan védő 17 éves kapusunk, akiről remélem, még sokat fogunk hallani. Nagyon motivált volt a csapat, mindenki örült ennek a mérkőzésnek. Rendkívül elégedett vagyok, mert a célunkat már azzal teljesítettük, hogy idáig eljutottunk a kupában. Számunkra ez a találkozó már csak hab volt a tortán.”

ÉLŐ SZÖVEGES KÖZVETÍTÉS

TE FELSŐSZELI - DAC 1904 0:4 (0:2)
Slovnaft Cup, 3. forduló, Felsőszeli, 2023.09.27., 15:30
Játékvezetők: Choreň - Borsányi, Juhos
Nézőszám: 1960
Gólszerző: 7. Risvanis, 20. Ramadan, 88. Herc, 91. Romero
Sárga lap: lapok nélkül
DAC 1904: Petráš - Gruszkowski, Risvanis, Brunetti, Mendez - Vitális (60. Redzic), Romero, Herc - Ramadan (80. Niarchos), Trusa (46. Veselovský), Gavrić (K) (46. Barišić)
Felsőszeli: F. Kaprinai - Varga (57. Pishenin), E. Kaprinai (K), Mičič, Lászik, Pavlovič - Bartal (46. Karika), Jankaj, Martinka (46. Szüllő), Keresztesi (74. Čiernik) - Paulo (74. Kanócz)

A mérkőzés statisztikája:

Lövések: kapura: 0:19, mellé: 1:22
Szöglet: 0:10
Les: 1:5

Kiss Balázs / dac1904.sk

Ezt már olvasta?

Címkék: DAC, Slovnaft Cup
Cookies