Back to top

Belső és áttetsző ragyogás

Publikálva: 2023, szeptember 15 - 14:03
Csomortáni Gál László „... köpenye alá rejteztél..!” című tárlatát mutatták be szeptember 14-én a Csallóközi Múzeum kiállítócsarnokában. Az erdélyi művész különleges hatású alkotásaira sokan voltak kíváncsiak, akiknek az elmélyülést Antalffy Péter művészettörténész bevezetője segítette, de az összhatáshoz a Martosi Mérges Banda zenei „kísérete” is nagyban hozzájárult.
Belső és áttetsző ragyogás

Csomortáni Gál László Csomortán településen, Erdély keleti határvidékén, a Csíksomlyói hegy lábánál született, és ma is ott él családjával, egy hagyományos, székely parasztházban. A Nagyváradi Képzőművészeti Egyetem elvégzését követően tért vissza szülőfalujába, s alapított ott családot, illetve kezdett el alkotni, rendhagyó módon.

Műveihez többszáz éves faanyagot, deszkákat használ fel, amelyek ekképp különleges újrahasznosítással új művészi értéket kaptak. Régi szekrényajtókra, asztallapokra, ágytámlákra, lényegében kidobásra szánt bútorokra festi meg, viszi fel képeit – a sötét tónusú, mégis világító-vibráló képek mindenkire mély benyomást tesznek.

Berényi József Nagyszombat megye alelnöke is elmondta, valóban komoly művészi értékek előtt állnak. 

„Fónod Zoltán barátom volt az, aki jelezte, hogy ezt a kiállítást mindenképpen meg kell valósítani Dunaszerdahelyen is. Örülök, hogy ezt megtörtént, s itt, a Nagyszombat megye által fenntartott Csallóközi Múzeumban”

– fogalmazott az alispán, aki megjegyezte azt is, hogy ilyen álmokat szívesen megvalósítanak.

„Ha kilépnek az épületből, láthatják, éppen zajlik egy komoly felújítás, készül egy új raktárépület. Nagy Iván, mikor az  igazgatói posztra pályázott, elmondta, hogy az egyik álma, hogy megvalósíthasson itt egy ilyen iroda- és raktárépületet. Az a szerencse, hogy a terveknek még a koronavírus-járvány előtt nekiálltunk, így sikerül rövidesen befejezni a megvalósulást. De persze mire mennénk az épületekkel, ha nem lennének álmokkal, tartalommal megtöltve, mint ez a kiállítás, amelynek komoly művészeti értékét itt láthatjuk körülöttünk. (...)

Most nyáron Nagyszombat megye éppen aláírt egy együttműködési nyilatkozatot Hargita megyével, amelynek az egyik célja épp az, hogy közelebb hozzuk az intézményeinket egymáshoz. Bízom benne, hogy folytatni tudjuk majd ezt a hagyományt, amelyben mindenkinek a segítséget nagyon szívesen vesszük, ahogyan ezt most Fónod Zoltán megtette, s azt szeretnénk, hogy a lehető legjobb dolgokat megmutathassuk erdélyi barátainknak is, ahogyan ők is megmutathassák szép és jó dolgaikat nekünk, itt a csallóközben. Mert bár a földrajzi távolság elég nagy, de a lelkek és a szívek odatalálnak egymáshoz”

– mondta el a megnyitón Berényi József.

Magát a tárlatot már Antalffy Péter művészettörténész szakszerű ismertetője hozta közelebb a látogatókhoz.

„Amit itt most önök látnak, az egy nagyon különleges művészeti projekt, egy nagyon sajátos tehnika, sajátos ábrázolás. (...) Az egész úgy indult, hogy egy nagyon régi bútorból származó fát nem akart kidobni a művész, és elkezdett azzal kísérletezni, elkezdett a fával dolgozni”

– utalt a kezdetekre Antalffy Péter, aki hozzátette azt is, hogy azért is érdekesek Csomortáni Gál László alkotásai, mert azok nem egyszerű, friss fák, hanem mindengyikük egy-egy történelmi emlék továbbélése és újraértelmezése.

„Annyira ismertté vált és egyedi alkotássorozat ez, hogy a művész már rendszeresen kapja az ismerősöktől azokat a régi bútordarabokat, amelyeket újra be lehet vonni az alkotásba” – tette hozzá Antalffy, aki külön kiemelte, érdemes minden egyes alkotásnál megfigyelni az anyagokat, illetve azok különböző használatát magán rajta a fán. 

Ettől

„az egésznek van egy áttetsző, belső ragyogása, ami a festő ügyességét dicséri. Olyan, mintha megelevenedne – nagyon jól kódolja, belefoglalja a képekbe a mozgást, másrészt a fényt. Messziről is, közelről is olyan, mintha lenne az adott alkotásnak egy belső fénye, belső ragyogása, mindamellett rendkívül modern hatásúak is. Mintha egy kandallótűz mellett elmondott mese elevenedne meg nekünk”

– összegezte a művészettörténész, aki rámutatott arra is, hogy ez a fajta misztikuma sokakat vonz is, nem hiába járta meg Csomortáni Gál László kiállítása a világ számos pontját, így többek között New York-ot, Los Angelest, Stockholmot, Koppenhágát, Oslót, Pozsonyt, Budapestet, Kolozsvárt, vagy éppenséggel most Csallóköz szívét, Dunaszerdahelyet. 

Csomortáni Gál László „... köpenye alá rejteztél..!” című kiállításának a megnyitóján fellépett még a Martosi Mérges Banda is, Katona István vezetésével, autentikussá varázsolva a mesebeli hangulatot.

Az eseményen részt vett Nagy Iván múzeumigazgató és Gútay László, a városi kulturális bizottság elnöke is. A megnyitót Tilajčík Edit moderála. A tárlat október 7-ig tekinthető meg a Csallóközi Múzeum kiállítócsarnokában.

Nagy Attila

Ezt már olvasta?

Cookies