Back to top

Alejandro Mendez: A Niké Ligában nagyobb szerepe van a fizikai erőnek

Publikálva: 2024, január 15 - 08:32
„Szeretnék folyamatos játéklehetőséget kapni és minden tudásommal az együttes segítségére lenni, megmutatni, mit is tudok valójában.” A spanyol balhátvéd stabil kezdőjátékos szeretne lenni az új évben.
Alejandro Mendez: A Niké Ligában nagyobb szerepe van a fizikai erőnek

Alejandro, mik voltak eddigi pályafutásod mérföldkövei?
„Elche városában kezdtem el futballozni kilencéves koromban. Öt esztendőt töltöttem az ottani csapatban, majd tizennégy esztendősen az Elda együtteséhez kerültem. Itt egy évet töltöttem, majd visszatértem Elchébe, de nem az FC-hez, hanem a Celtic gárdájához, ahol két évig futballoztam. A második esztendőmben az Alcoyano csapatához igazoltam, ahol először az U17-es korosztályos csapatban, majd a harmadosztályban szereplő felnőtt együtteshez kerültem. 2020 januárjában, tizennyolc évesen érkeztem Szlovákiába, pontosabban Nagymihályba, ahol három esztendőt töltöttem. Az első nagyon nehéz volt, nem kaptam sok játéklehetőséget, de később már stabil kezdőjátékos voltam. 2022 decemberében megszólított a DAC, nagyon boldog voltam, hogy Dunaszerdahelyre igazolhattam. Azért jöttem Spanyolországból Szlovákiába, mert szerettem volna felnőtt szinten egy élvonalbeli bajnokságban futballozni. Úgy gondolom, jó döntést hoztam.”

Hogyan értékelnéd a Dunaszerdahelyen eltöltött első évedet?
„Az első hónapok nehezek voltak, hiszen a DAC-nál sokkal jobbak a körülmények, mint Nagymihályban és az itteni játékoskeret is minőségibb. Picit bonyolultan ment a beilleszkedésem, de két hónap elteltével készen álltam a játékra. Eleinte nem kaptam sok lehetőséget, de mindig igyekeztem a csapat hasznára lenni, amikor az edző pályára küldött. Természetesen az is közrejátszott ebben, hogy Yhoan Andzouana nagyszerűen játszott a balhátvéd pozíciójában, ráadásul a csapat része volt Eric Davis is, aki számomra a bajnokság egyik legjobb bal oldali védője volt. Időre volt szükségem. Mostanra már megszoktam a környezetet, ősszel több játéklehetőséget kaptam. Ráadásul új vezetőedzőnk is lett, aki szintén spanyol. Boldog vagyok Dunaszerdahelyen.”

Immár ötödik éve futballozol Szlovákiában. Miben látod a különbséget a spanyol és a szlovák labdarúgás között?
„Spanyolországban főként ifjúsági csapatokban futballoztam, az Alcoyano színeiben két felnőtt bajnoki meccsen léptem pályára, így a spanyol profi focival nincs túl nagy tapasztalatom. Úgy gondolom, a legnagyobb különbség az, hogy Spanyolországban technikásabb, labdacentrikusabb a futball. A szlovák csapatok is megpróbálnak játszani, de itt komolyabb szerepe van a fizikai erőnek.”

 

Tizennyolc évesen hagytad el Spanyolországot. Hogy érzed magad spanyolként Szlovákiában?
„Annak ellenére is kemények voltak a kezdetek, hogy Szlovákiát egy jó, élhető országnak tartom, de számomra természetesen a hazám, Spanyolország a legjobb hely a világon. Jó az idő, finomak az ételek, a tengerpartjaink pedig gyönyörűek. Szeretem Szlovákiát, csak jelenleg picit hideg az időjárás, télen nagyjából este hat után pedig kiürülnek az utcák.”

Otthon töltötted a karácsonyi ünnepeket. Mekkora különbség van az elchei és a dunaszerdahelyi időjárás között jelenleg?
„Ott tizenöt-húsz fok van, itt pedig reggel nyolckor is mínusz öt, tehát jelentős az eltérés. Elég nehéz ezt megszokni.”

A DAC-hoz való érkezése előtt ismerted az új vezetőedzőnket?
„Személyesen nem. Néhány barátomat megkérdeztem róla, ők meséltek Xisco Muñoz játékosmúltjáról is. Elmondták, hogy többek között a Valencia és a Betis együttesében is szerepelt.”

Segítettél az új szakvezetőnek a beilleszkedésben, mivel mindketten spanyolok vagytok?
„Igen, de nem kérdezett alaposabban a játékosokról és a csapatról. Velem inkább a bajnokságról és az itteni életkörülményekről beszélt.”

Milyen változásokat hozott Xisco Muñoz a kinevezése óta eltelt két hónapban?
„Adrian Guľa a labdatartáson alapuló játékot szerette, sokat passzoltunk a saját térfelünkön. Ahogy azt az új vezetőedző első meccsein láthattuk, ő jobban szereti a direktebb támadófutballt. Sokat edzünk labdával, mert szeretné, hogy mihamarabb megszokjuk az új stílust és képesek legyünk jó passzokkal eljutni az ellenfél kapuja elé. Mivel az érkezését követően nem volt sok ideje a csapattal dolgozni, először a hosszú labdákat részesítette előnyben, de most, a téli felkészülés alatt a labdatartásra és a rövidpasszokra is komoly hangsúlyt fektetünk.”

2020-ban érkeztél Szlovákiába, így már az ötödik téli felkészülésedet abszolváltod, az elsőt spanyol vezetőedző irányítása alatt. Hogyan zajlanak az edzések?
„Minden rendben van. Mindegy, hogy milyen nemzetiségű a tréner, a felkészülés mindig picit nehéz számomra. Hideg az idő, napi két edzést abszolválunk, amelyek eléggé kemények. Viszont ennek így kell lennie, hogy felkészülten vágjuk neki az előttünk álló félszezonnak.”

Mennyire nehéz a felkészülés menete összehasonlítva azzal az időszakkal, mikor folyik a bajnokság és sorra jönnek a mérkőzések?
„Nagy a különbség, jelenleg mindenki izomlázzal küszködik a tréningek intenzitása miatt. Az idény során is vannak erőnléti tréningjeink, de akkor főleg a taktikai felkészítésen van a hangsúly. A felkészülés első hetében a kondíció fejlesztése a cél. Főleg az edzőteremben dolgozunk és futunk, de pénteken például két labdás edzés volt a programban.”

Mit vársz egyéni és csapatszinten a szezon tavaszi felétől?
„Szeretnék folyamatos játéklehetőséget kapni és minden tudásommal az együttes segítségére lenni, megmutatni, mit is tudok valójában. A bajnokságban dobogós helyen akarunk végezni és megnyerni a kupát.”

A csapattársaid közül ki áll hozzád a legközelebb?
„Az egész csapat jó közösséget alkot, de a nyelvi közelség miatt talán Miki Romerot mondanám, aki szintén a Bonbon szállóban lakik, illetve Andzouanával, Brunettivel és Pintoval is sok időt töltök.”

dac1904.sk

Ezt már olvasta?

Cookies