Back to top

Zöldbe borult az egész ország, de néhány korlátozás továbbra is érvényben maradt

Publikálva: 2021, július 19 - 09:59
A múlt héten kiadott, friss COVID-automata értelmében hétfőtől az ország összes járása zöld fázisba került. Ez ugyanakkor nem jelenti azt, hogy az összes járványügyi korlátozás megszűnt volna.
Zöldbe borult az egész ország, de néhány korlátozás továbbra is érvényben maradt
  • Továbbra is érvényben van például a megkötés, mely szerint lakodalmak, halotti torok, fogadások és egyéb, magánjellegű társasági események résztvevőinek kötelező negatív koronavírus-teszttel rendelkezniük. PCR-teszt esetében 72, antigén-teszt esetében 24 óránál nem lehet régebbi a negatív teszt.
  • Szintén érvényes, hogy az ilyen rendezvényeknek otthont adó helyiségeket csak kapacitásuk 50, illetve 75%-áig lehet kihasználni, aszerint álló-, illetve ülőfogadásról van-e szó. Azt is fontos kiemelni, hogy nem lehet jelen egyszerre 500 embernél több a rendezvényen, kültéri rendezvény esetében ugyanez a határérték 1000 főt jelent. 
  • A bevásárlóközpontok étkezdéi továbbra sem szolgálhatják ki helyben a vendégeiket, de ezt a legtöbb hasonló intézmény meg tudja kerülni, mivel az érvényes rendeletek értelmében azon bevásárlóközpontok vendéglátóhelyei, amelyek a közétkeztetésre vonatkozó szabályok szerint működnek, nyitva lehetnek. Az akvaparkok továbbra is tesztet kérnek azoktól a vendégektől, akik a beltéri attrakciókat is kipróbálnák, ráadásul korlátozott kapacitás mellett üzemelnek, egyszerre legfeljebb ezer ember tartózkodhat a területen, ha pedig szektorokra osztották azt, egy-egy szektor csak 50%-ig telhet meg vendéggel. 
  • Szintén korlátozzák az edzőtermek, sportközpontok működését, itt egyszerre  legfeljebb 50 ember tartózkodhat, vagy 15 négyzetméterenként egy.
  • Korlátozott kapacitással üzemelnek a mozik és színházak is, beltérben 500, kültéri kulturális eseményen maximum 1000 ember lehet.

ma7.sk/TASR

Ezt már olvasta?

Címkék: koronavírus
Cookies