Back to top

Vida Máté: Erősebb leszek, mint valaha

Publikálva: 2020, november 18 - 06:37
„Az Európa-bajnokságra való kijutás további motivációt jelent számomra. Nap mint nap azért dolgozok, hogy mihamarabb felépüljek.” A DAC és a magyar válogatott középpályása 2021 elején már teljes értékű tagja akar lenni a csapatnak.
Vida Máté: Erősebb leszek, mint valaha

Júniusi térdsérülésed óta eltelt lassan öt hónap. Hogy érzed most magad?
„A felkészülésem és a rehabilitációm a tervezett ütemben halad. Dunaszerdahelyen és Győrben is dolgozok magamon, már futóedzéseket végezhetek, akár lendületesebbeket is. Haladok szépen sorjában. A válogatott Európa-bajnokságra való kijutása további motivációt jelent számomra. Nap mint nap azért dolgozok, hogy mihamarabb felépüljek.”

Hogyan néznek ki a napjaid?
„Dunaszerdahelyen másfél órát dolgozom, aminek az egyik része a konditeremben zajlik, a másik pedig futógyakorlatokkal telik. Heti 2-3 alkalommal manuálterápiára járok Győrbe, ahol specifikusan a térdemet kezelik, plusz ott is végzek erőnléti munkát. Őszintén szólva, sokkal több munka van a felépülésben, mint a szinten tartásban, amikor egészséges vagyok.”

Bernd Storck vezetőedzővel tartjátok a kapcsolatot?
„Igen. Minden másnap-harmadnap bejön a konditerembe és megkérdezi, hogy vagyok és az állapotommal kapcsolatban is elmondja a véleményét. Folyamatosan konzultálunk, minden rendben van. Nagyon hiányzik már, hogy a csapattal készülhessek. Közel vagyok ehhez és mindenki azt mondja, olyan érzése van, mintha már legalább fél-egy éve estem volna ki, ám ennek még „csak” négy hónapja. Nagyon várom már a visszatérésem és erősebb leszek, mint valaha.”

Hetente hányszor jössz Dunaszerdahelyre?
„Heti öt alkalommal, de közben még házi feladatom is van folyamatosan: izomgyakorlatok, jegelések, comberősítés.”

Dolgoztál már labdával is?
„Még nem. Nagyjából december közepén tudnék beszállni a csapat bizonyos edzésprogramjaiba, de akkor pont téli szünet lesz. Az a célom, hogy januárra-februárra ismét teljes értékű tagja lehessek az együttesnek, és hogy a tavaszi szezont sérülés nélkül végig tudjam vinni a DAC-cal.”

Beszéljünk a válogatottról. Hogyan élted meg a legutóbbi két mérkőzést?
„Otthon néztem az Izland elleni összecsapást, és igazából még föl sem fogtam, hogy kijutottunk a kontinensviadalra. Ez a siker egy hatalmas motiváció a mindennapokra nézve, hogy ha visszanyerném a formám és egészséges lennék, akkor minden esélyem megvan arra, hogy részt vehessek egy Európa-bajnokságon, amit részben Magyarország rendez. Rögtön a találkozó után Schäfer Andris és Kalmár Zsolti felhívtak az öltözőből, ami nagyon jól esett. Picit én is átélhettem az ünneplést.”

Mit szólsz a szerdahelyi srácok teljesítményéhez?
„Schäfer még nagyon fiatal, de neki már az is hatalmas dolog, hogy ott lehet a keretben. Amikor pályára került, helytállt és büszke lehet magára. Zsolti idén nagyot fejlődött és már nemcsak a DAC-nak, hanem a válogatottnak is a húzóembere lett. Őket elnézve, lehet, hogy én is hasonló fejlődésen mentem volna át, de talán ez nekem csúszik egy picit. Azonban természetesen örülök a srácok sikerének.”

Látványos javuláson ment keresztül a magyar válogatott, kijutott az Eb-re és harcban van a Nemzetek Ligájának csoportelsőségéért…
„Nagyon gyors volt a fejlődés. Sosem volt rossz csapatunk, de most remek teljesítményt nyújtottunk olyan ellenfelek ellen, mint Szerbia, Oroszország, Törökország vagy Izland. Sok pontot szereztünk, szinte mindenki ellen domináltunk. Tesszük mindezt úgy, hogy sérülések és a vírus miatt nagyon sok a kieső játékos, minden meccsen szinte új kezdőcsapattal kell kiállni. Itt nem csak egy erős kezdő tizenegyről van szó, hanem rendelkezünk 30-40 olyan futballistával, aki képes helyt állni és folyamatosan bizonyítani. Az, hogy a magyar foci elindult felfelé, most már az eredményekben is látszódik. Bizakodó vagyok a jövőt illetően is.”

forrás: dac1904.sk

Ezt már olvasta?

Címkék: DAC, Vida Máté
Cookies