Back to top

Tradíció és innováció

Publikálva: 2018, szeptember 26 - 17:35
Sajtótájékoztató keretében ismertette a fenti címen meghirdetett új dunaszerdahelyi évadát a Győri Filharmonikusok Zenekara a Csaplár Benedek Városi Művelődési Központban szeptember 26-án.

Az eseményen a házigazda részéről dr. Hájos Zoltán polgármester és A. Szabó László alpolgármester fogadta Fűke Gézát, a zenekar igazgatóját, valamint dr. Fekete Dávid győri alpolgármestert. 

A zenekar 2018-ban ünnepli hivatalossá válásának 50., míg 2019-ben alapításának 125. évfordulóját – ennek apropóján mutatta be Fűke Géza zenekari igazgató a Dunaszerdahelyen immár hatodik alkalommal útjára indított bérletsorozatukat. Az új zenei kínálatban is nagyszerű koncertekkel várják a közönséget, s a klasszikus zene mellett a könnyedebb zenei stílus is megtalálható lesz – fogalmazott, majd ismertette annak egyes „állomásait”.

Az évad első koncertje október 16-án lesz – ekkor az ismert győri születésű jazz-zongorista és énekes, Nyári Károlyt kíséri a zenekar, és ismert világslágerek csendülnek fel Silló István, a Győri Nemzeti Színház karmestere vezényletében.

A szezon második hangversenye 2019. február 15-én már a farsangi időszakban várja a közönséget. Ez alkalommal igazi nagyívű  meglepetéskoncert várja a hallgatóságot, „Kék Duna & Radetzky” címen. Vezényel a Liszt-díjas érdemes művész, a zenekar művészeti vezetője, Berkes Kálmán.

2019. május 3-án pedig Győrbe invitálják a bérleteseket, ahol a Richter-teremben hallgathatják meg Kobayashi Ken-Ichiro vezényletével a Győri Filharmonikus Zenekart. Szólistaként Juhász Viktor, a zenekar fiatal szólamvezető csellóművésze működik majd közre – az előadáson Beethoven, Haydn és Mendelssohn egy-egy műve csendül majd fel.

Dr. Hájos Zoltán polgármester szerint Dunaszerdahelyen nagy igény van a komolyzenére, amely által egyben színesedik és gazdagodik városunk kulturális élete is.

„Közösségünk úgy tud megmaradni, helyt állni, ha a város vezetése és a kulturális élet szakemberei együtt munkálkodnak azon, hogy lélekben is megerősítsék” – mondta és Hájos Zoltán, majd megköszönte Győr város vezetőségének, hogy a határon átnyúló fejlesztési program keretében együtt dolgoznak a CULTACROSS projekten belül.

„Az, hogy Győr 2023-ban Európa Kulturális Fővárosává válhat, parnere, Dunaszerdahely számára is sok lehetőséget tartogat, hiszen a két régiót összekapcsolva egymást erősíthetjük” – jelezte Hájos Zoltán polgármester.   

Dr. Fekete Dávid győri alpolgármester elmondta, városuk egyik prioritása, hogy segítsék a hazai és nemzetközi színvonalon is kimagaslóan teljesítő filharmonikus zenekart, akik – a magyar kormány jóvoltából – még idén egy új hangversenytermet is kapnak. 

Dunaszerdahellyel kapcsolatban pedig abbéli örömét fejezte ki, hogy Győr és településünk között egyre szorosabbá válnak a kulturális és egyéb, a mindennapokra kiterjedő kapolcsatok.

A. Szabó László alpolgármester elmondta, a Győri Filharmonikusok Zenekarának hallgatójaként sok szeretettel invitálja ő is a dunaszerdahelyieket és a környékbelieket az előadásokra, valamint szintén kiemelte, megtiszteletetés, hogy Dunaszerdahely mint Győr stratégiai partnere segítheti a magyarországi megyeszékhelyet, hogy 2023-ban Európa kulturális fővárosa lehessen. 

Ezt már olvasta?

Címkék: Győr
Cookies