Back to top

A Rózsahegy-DAC kupamérkőzés előtt

Publikálva: 2020, június 24 - 06:30
A MOL Arénaban játszott 1:1-es döntetlen után a liptói visszavágón dől el a Slovnaft Cup második döntősének kiléte. A Rózsahegy-DAC összecsapás szerdán 18:00 órakor kezdődik.
A Rózsahegy-DAC kupamérkőzés előtt

A hazai kupasorozat, a Slovnaft Cup a célegyenesbe fordul. Ma Aranyosmaróton rendezik a hazai ViOn és a pozsonyi Slovan közötti visszavágót, amelynek a hazai 4:1-es siker fényében a friss bajnok az abszolút esélyese. A másik döntős gárda kilétére holnap derül fény Liptón.

A párharc első felvonásán, amelyre múlt szerdán került sor a MOL Arénában, már a 10. percben előnybe került a DAC Schäfer András parádés egyéni akcióját követően. Ezután három alkalommal is eltaláltuk a kapufát, majd a sok elszalasztott lehetőségért a 85. percben jött a büntetés, amikor a csereként beállt Brenkus beállította az 1:1-es végeredményt.

Ez azt jelenti, hogy együttesünknek legalább egy gólt kell szereznie a visszavágón. A Nagyszombat felett aratott vasárnapi győzelem után a csapat jó hangulatban készül a visszavágóra. „Ha képesek leszünk megismételni a Nagyszombat ellen mutatott teljesítményt, akkor meggyőződésem, hogy legalább egyszer mindenképpen betalálunk” –mondta Andrej Fábry, majd rögtön hozzátette a rózsahegyi fal felbontásának receptjét is. „Az ellenfélnek remekül megszervezett a védekezése. Türelmesnek kell lennünk, sokat tartani a labdát és kifárasztani őket. Ezáltal biztosan sikerül majd helyzeteket kialakítanunk és bízom benne, hogy ki is használjuk azokat.”

 

Bernd Storck vezetőedző délutánra tervezte be a mai gyakorlást, amelyet követően a csapat elutazott Észak-Szlovákiába, ahol felkészül a holnapi fontos ütközetre. Siker esetén a DAC negyedik alkalommal juthat be a kupadöntőbe. Korábban az 1986/87-es, 1992/93-as és 1994/95-ös szezonokban játszottunk a trófeáért.

Abban az esetben, ha a holnapi mérkőzés is 1:1-re végződne 90 perc után, nincs hosszabbítás, rögtön a tizenegyespárbaj következik.

Az MFK Rózsahegy – FC DAC 1904 mérkőzés holnap 18:00 órakor kezdődik, játékvezetők Smolák – Hrčka, Hancko. A találkozót az RTVS és a Futbalnet.tv is élőben közvetíti.

 

Slovnaft Cup – az elődöntő programja:
Első mérkőzések: 2020.06.16., 18.00: Slovan-Aranyosmarót (4:1), 2020.06.17., 18.00: DAC-Rózsahegy (1:1)
Visszavágók: 2020.06.23., 18.00: Aranyosmarót-Slovan, 2020.06.24., 18.00: Rózsahegy-DAC

A döntőt 2020. július 8-án rendezik a pozsonyi Téglamezőn. 

forrás: dac1904.sk

Ezt már olvasta?

Címkék: DAC, Slovnaft Cup
Cookies