Back to top

Rossi Arany Kispadja

Publikálva: 2018, március 28 - 14:14
A DAC vezetőedzője olyan edzőlegendák társaságába került, mint Ancelotti, Conte vagy Allegri.

Olaszországban immár hagyományosan márciusban, a válogatott mérkőzések miatti szünet alatt díjazzák az előző szezon legjobb edzőjét. A Panchina d’Oro (Arany Kispad) 2016/17-es szezonért járó díját hétfőn Massimiliano Allegri vehette át, akinek irányítása alatt a torinói Juventus csapata bejutott tavaly a Bajnokok Ligájának döntőjébe, és olasz bajnok, illetve kupagyőztes lett. Allegri mögött az Atalanta mestere, Gian Piero Gasperini és az SSC Nápoly vezetőedzője, Maurizio Sarri végeztek.

Az olasz nemzeti edzőközpontban, a Covercianóban megtartott idei ünnepségnek része volt a Panchina d’Oro Speciale elnevezésű díj átadása is, amelyet minden olyan olasz vezetőedző megkapott, aki 2017-ben valamelyik európai országban bajnoki aranyat szerezett. A DAC mestere, Marco Rossi is a díjazottak között volt, aki tavaly a budapesti Honvéd csapatát vezette a magyar bajnoki címig. Rossi igazi illusztris társaságba került, hiszen rajta kívül Carlo Ancelotti (Bayern München, Németország), Roberto Bordin (Sheriff Tiraspol, Moldávia), Massimo Carrera (Szpartak Moszkva, Oroszország) és Antonio Conte (Chelsea, Anglia) került a díjazottak közé.   

„Nagyon kellemes meglepetés volt, hiszen nem számítottam erre a díjra. Az Olasz Labdarúgó-szövetségtől nagyon kedves gesztus volt, hogy elismerik az olasz edzők egész Európában végzett munkáját. Ez a díj is nagyon büszkévé tesz engem és a velem együtt dolgozó embereket is. Nagyon kellemes volt ismét találkozni a kollégáimmal, akikkel egykoron együtt futballoztunk. Például Allegri ellen tíz éve még a harmadosztályban szerepeltem. Jól elbeszélgettünk velük, és nagyon kedvesek voltak. Conte és Ancelotti nem voltak személyesen jelen, de azt üzenték, hogy gratulálnak a külföldön elvégzett munkánkhoz. Külföldön nehezebb dolgozni, mint Olaszországban, hiszen meg kell érteni a környezet és a játékosok mentalitását is – ez pedig nem mindig egyszerű. Ha jövőre is vissza akarok térni, akkor meg kell nyernünk a bajnokságot. Úgy gondolom, hogy ha mindent beleadunk és kiharcoljuk az európai kupaszereplés jogát, akkor elégedett lehetek én, a játékosok és a klub is – még ha nem is kapom meg ismét a díjat. Ezért dolgozunk, és szeretnénk teljesíteni a céljainkat” - nyilatkozta honlapunknak a DAC vezetőedzője.

Forrás: fcdac.sk

Ezt már olvasta?

Címkék: Marco Rossi, DAC
Cookies