Ötvenöt történet a kommunista Dunaszerdahelyről

A komáromi Selye János Egyetem kiadásában napvilágot látott kiadvány az egyetemi docens Dunaszerdahely történetét 1945 és 1989 között feldolgozni hivatott nagyívű munka „előköteteinek” a sorát gazdagítja. A két előző Dunaszerdahelyről szóló könyv, a Források Dunaszerdahely 1945–1989 közti várostörténetéhez (2019) és A Dunaszerdahelyi Református Egyház község presbiteri jegyzőkönyvei 1941–1990 (2021) folytatása. 

A szerző a kiadvány előszavában meg is fogalmazza, hogy

„a három könyv között az a kapcsolat, hogy az azokban közölt források alapján ebben a könyvben 55 történetet állítottam össze a városról, amelyek, úgy hiszem, hűen jellemzik a város 1945 utáni sorsát.”

Gaucsík István történész szerint

„az értelmezési síkok gazdagok: városfejlesztés, lakásproblémák, titkosszolgálatnak dolgozó orvos, Gyurcsík-jelenség, városi kommunista elit stb. Némely történet szinte pittoreszk jellegű, színes, és a jelenre való reflektálás is megjelenik bennük. A kapcsolati hálózatok működése, fenntartása igen jól látszik.

Nagyon jó az alapkérdés: Egy nagyközségi jellegű és falusias hátterű településból hogyan lett, hogyan lehetett szocialista város? Lászik, hogy komoly, több évi kutatásra támaszkodik a könyv. A történetek életközeliek; ez az, amit mikrotörténetnek nevezünk.

Vajda Barnabás így vall az új dunaszerdahelyi kötetéről:

„A történetek többsége – még ha az egyes eseményekről vagy személyekről sokan hall hattak és tudhatnak – itt kerül először közlésre. Közös jegyük az, amit a borítón látható festmény kifejez: hogyan alakult át a falusias Dunaszerdahely várossá a szocializmus alatt. A történetekbe korántsem tudtam beleírni mindent és mindenkit, és azt sem ígér hetem, hogy az itt közölt történetek édes nosztalgiára lesznek alkalmasak.

Kérem a tisztelt Olvasót, fogadja úgy, hogy én személyesen ezeken a történeteken keresztül látom majdnem tizenöt évnyi kutatás után Dunaszerdahely közelmúltját. Minden itt közölt történetet levéltári adatokkal tudok dokumentálni, összességében ezek az események, személyek és folyamatok az én (nem egy helyütt kritikus élű) értelmezéseim eredményei.

Szerettem volna egy olvasóbarát szöveget írni, amit nem terhel aprólékos jegyzetappa rátus, a könyv végén található történetekhez pedig képeket is mellékeltem. Szándékom szerint a történetek ide-oda lapozgatva, egymástól függetlenül is olvashatók, ráadásul a kötet végére téma-, fogalom- és személynévmutató illesztettünk, hogy könyvben ezek alapján keresgélni lehessen. E helyütt is köszönöm meg mindkét lektoromnak, Árpádnak és Istvának a szerkesztést és az értékes szakmai észerevételeket.

Ez a harmadik rész önmagában is olvasható, habár nem titkolom, hogy az olvasás még izgalmasabb lehet, ha valaki ismeri a két előző Dunaszerdahely-kötetemet.”

(nagy)