Back to top

Ötöt rúgott a Slovannak a DAC

Publikálva: 2019, szeptember 1 - 20:16
A sárga-kékek kiváló játékkal megfordították a pozsonyi Slovan elleni meccset és emberelőnyben végül magabiztosan győztek.
Ötöt rúgott a Slovannak a DAC

Ritka egybeesés, hogy a Szlovák Köztársaság Alkotmányának ünnepén rendezik a DAC-Slovan örökrangadót, az meg főképp szokatlan, hogy szeptember 1-jén 30 fok feletti kánikulában mérje össze erejét a két csapat. A pozsonyi gárda repülőgépe péntek hajnalban tért vissza Athénból, ahol a PAOK-tól elszenvedett 3:2-es vereség ellenére is sikerült kivívniuk az EL főtáblájára való bejutást. Hogy ennek fényében mennyire veszik komolyan a bajnokságot, azt rögtön megmutathatták az ellenünk vívott derbin.

Vezetőedzőnknek, Peter Hyballának az egész keret a rendelkezésére állt, a hosszabb felépülést igénylő Ronan és Kalmár kivételével. A kezdő sípszóra gyönyörűen megteltek a lelátók, a pályára vonulókat pedig a B-középből felszálló sárga-kék füst köszöntötte a szokásos rituálék mellett. Minden adott volt egy kemény, férfias összecsapáshoz. Az első lövésre kilenc percet kellett várni, Vida Máté druszájától, Kristophertől kapott jó labdát, de mellé gurított. Még ugyanabban a minutumban Beskorovainyi hozta ránk a frászt. Jedličkával nem értették meg egymást, Nono pedig majdnem kihasználta a pillanatnyi rövidzárlatot – végül ukrán védőnk javítani tudott. 

Csendben csordogált tovább a játék, eszeveszett támadásoknak nem tapsolhatott a publikum, amely aztán a 16. percben tört ki dührohamban, miután Moha elpottyant a tizenhatosban, a bíró pedig habozás nélkül tizenegyest ítélt. Sokan kételkedtek a bírói verdiktben, de Sedlákot nem hatotta meg a reklamáció, Šporar pedig értékesítette a büntetőt – 0:1. A 24. percben Vida a nála jóval magasabb védők szorításában fejelt kapura, Greifnek bizony nyújtózkodnia kellett, hogy megkaparintsa a hálóba hulló labdát. Pontrúgásokkal próbálkoztunk a folytatásban, de Fábry két szöglete, majd egy jó helyről elvégzett szabadrúgása sem veszélyeztette az égszínkék kaput. A 35. percben aztán De Kamps utolsó emberként lerántotta a kapura törő Vida Kristophert. Sedlák játékvezető elsőként továbbot intett, de valamelyik kollégája rászólhatott a fülére, mert kis habozás után mégiscsak a mészpontra mutatott, sőt még a piros lapot is megvillantotta. A holland mehetett zuhanyozni, Davis pedig a mennybe, miután higgadt mozdulattal kiegyenlített – 1:1. 

A félidő hajrájában mi voltunk a harapósabbak. A 40. percben Vida Krisz lapos centerét Ramirez küldte kevéssel mellé, ezzel együtt a ráadás perceiben sikerült megszereznünk a vezetést. Blackman futott el a jobb szélen, betett labdáját pedig Vida Kristopher pofozta közelről a hálóba – 2:1.

A Slovan már eggyel kevesebb emberrel jött ki a kabinból, de cserét nem hajtott végre ifj. Ján Kozák. Az emberhátrány ellenére az égszínkékek kezdték veszélyesebben a játékrészt: a 49. percben Moha közeli lövését védte Jedlička, majd egy perccel később Nono távoli bombáját hárította, ugyancsak góltól megmentve a csapatot. Utána viszont a mi pillanatunk következett! Az 52. percben a két Eric összehozta a harmadik gólunkat is. Davis beadását Ramirez fejelte a hálóba Abena szorításában – 3:1. Mielőtt még valaki a pezsgőspohár után nyúlt volna, mi is kaptunk egyet: az 54. percben Nono szöglete után Abena volt eredményes fejjel – 3:2. 

A 11679 néző a második kapott gól ellenére is élvezte a játék minden egyes percét, mert ha olykor-olykor lelassult is a tempó, a győzni akarás végig bennünk volt. A hazai szektorokba minden jegy elkelt, és bizton nem bánta meg senki, aki szeptember első napján ezt a programot választotta magának. Még azok az anyukák is megengedők voltak ma este, akik holnap reggel tanévnyitóra kísérik majd gyermekeiket. De az iskolapadból térjünk vissza a pályára, mert ott is történtek ám dolgok, nem is akármilyenek! 

Egy órányi játék után egyik oldalon sem volt még csere, de talán nem is volt rá szükség, mert aki csak játszott, mind bírta a tempót, és odaette magát. Látszott a csapaton, hogy ezúttal megvan az egység, és ha egyikük bakizott is, rögtön ott termett egy társ, hogy „kiradírozza” a hibát. Öröm volt nézni a meccset, hát még az újabb gólt! A 68. percben Ramirez tartotta meg a labdát Moha mellett, majd a következő fehér mezesen is áthámozta magát, és Fábrynakpasszolt, aki kapásból ballal tekert egy gólt, ahogy kell – 4:2. Igazi mestermunka volt! 

A magyar nemzetért! 09.09. – húzta ki 4:2-es állásnál a feliratot a B-közép, utalva a szeptember 9-i magyar-szlovák EL-selejtezőre. Hogy Budapesten milyen eredmény születik, azt egyelőre nem tudjuk, de ekkor a MOL Arenában még nem volt vége a gólgyártásnak. Mert – leírni is boldogság – negyed órával a vége előtt jött az ötödik guriga! Vida Krisz fejjel továbbított Ramirez elé, akit még a tapasztalt Bozsikov sem tudott feltartóztatni – 5:2. 

Kerestük a jelzőket, fejben bújtuk a krónikákat, mikor rúgtunk utoljára ötöt a Slovannak, de – mea culpa – erre a hátralévő időben is csak nehezen tudtunk rájönni. Ekkor már igazán nem kellett izgulni a három pontért, még akkor sem, ha bement volna a csereként beállt Daniel száz százalékos helyzete kilenc perccel a vége előtt. A Slovan szélsője a lehetetlen helyzetben Barba papaként megnyúló Jedličkába lőtt. Ami hátra volt, az maga volt az öröm. Álló taps és „Szép volt fiúk!“, több mint 11 ezer boldog ember. Kell ennél több?

Az 59. DAC-Slovan rangadót hatalmas érdeklődés övezte, de még ennél is hatalmasabb az utána érzett boldogság. Az összecsapás joggal viselte a hónap mérkőzése címet, mert nemcsak az eredményt, de a mutatott játékot – és persze a hangulatot – sem lesz könnyű überelni ebben a hónapban a többieknek. Jöjjön a matek: öt rúgott, két kapott gól, az annyi, mint három szerzett pont. Ez mire elég? Arra, hogy maradunk a harmadikok a tabellán, de már csak három pont a hátrányunk égszínkék riválisunkkal szemben. Igaz, a Zsolna továbbra is hattal megy előttünk, de az sem tűnik lefaraghatatlannak. Két hét múlva lesz lehetőségünk az újabb pontgyűjtésre a Szenice ellen, most ugyanis jön a válogatott szünet, benne egy igazi csemegével, a szeptember 9-i magyar-szlovák meccsel. Hajrá, DAC! Hajrá, magyarok!

FC DAC 1904 DUNASZERDAHELY – ŠK SLOVAN BRATISLAVA 5:2 (2:1)
Fortuna Liga, 7. forduló, MOL Arena, 2019.09.01., 18:00
Játékvezetők: Sedlák - Hancko, Benko 
Nézőszám: 11 679 
Góllövők: Davis (11m), 45+1. Vida Kristopher, 52., 75. Ramirez, 68. Fábry, ill. 18. Šporar (11m), 54. Abena
Sárga lap: 56. Koštrna, 86. Oravec, ill. 41. Suchockij, 47. Abena, 83. Ljubičič
Piros lap: 35. De Kamps 
DAC: Jedlička - Koštrna (K), Kružliak, Beskorovainyi, Davis - Oravec, Vida Máté - Blackman (90+1. Taiwo), Fábry (88. Divković), Vida Kristopher (90+1. Veselovský) - Ramirez
Slovan: Greif - Apau, Abena, Božikov (K), Suchockij - Ljubičič, De Kamps - Dražič (69. Daniel), Nono (73. Holman), Moha - Šporar (79. Strelec)

A mérkőzés statisztikája:
Labdatartás: 54% : 46%
Lövések: kapura: 10:6, mellé: 3:3
Szabadrúgás: 15:15 
Szöglet: 9:3 
Les: 0:1

Forrás: fcdac.sk

Ezt már olvasta?

Címkék: DAC
Cookies