Back to top

Összefogással, de egyénként is tehetünk a környezetért

Publikálva: 2019, április 4 - 07:10
Az áprilisi VándorLáss-est nem a megszokott útmesélős, vetítős formában zajlott, ezúttal Kovács „Kovi” Zoltán egy dunaszerdahelyi csoport, az I love ECO képviselőivel beszélgetett természetvédelemről, szemetelésről, környezettudatosságról.
Összefogással, de egyénként is tehetünk a környezetért

Kovi felvezetőjében egy kicsit a VándorLáss esteken megszokott nagyszámú közönség elmaradását is érzékeltette. Az estet ugyanis azzal vezette fel, hogy olyan témáról lesz szó, amely a közösségi médiában sokszor körbejárnak, sokan „Tetszik”-elik, netán még hozzá is szólnak, de bizony a tettekben nem annyira erősek még ma az emberek.

Az I love ECO csoportot három ifjú hölgy képviselte, Gašpar Éva, Dobsa Melinda és Gašpar Mária. Éva röviden ismertette a legnagyobb közösségi oldalon indult csoport történetét, melyet csupán két éve alapítottak, de mára már több mint ezer tagot számlál.

Kovi provokatív kérdésére, miszerint közösségi szinten sokan aktívak, de vajon a gyakorlati életben is azok-e, a beszélgetőtársak elmondták, hogy az érdeklődés bizony sokszor kimerül egyetlen „Tetszik” nyilvánításban, ők ennek ellenére sem adják fel a harcot. Előremutatónak tartják a csoport tagjai, hogy egyre nő a szimpatizánsok tábora, akik közül ha legalább néhányan elkezdik másképp látni a környezetüket, egy kicsit is kezdik megváltoztatni az addig bevett szokásaikat, annak már valós nyomai lesznek az életünkben is. „El kell kezdeni felhívni a figyelmet a dolgokra, és fokozatosan érezhető lesz a hatás is” – mondták a csoport képviselői. Szavaik szerint most, két évvel az indulás után úgy érzik, hogy kezd beérni a hatás, többen kezdenek másképp gondolkodni. Meggyőződésük, hogy oktatással, kitartó ismeretterjesztéssel lehet célt érni. Félelmetes azt hallani, hogy ha nem változtatunk a hozzáállásunkon, a visszafordíthatatlan folyamatok következményeként az emberi életnek talán 50-60 éve van itt a Földön. Abban lehet bízni, hogy ha sokat beszélünk róla – bár sokakat nem érint meg –, egyik ember a másikat bevonva, van esély a változásra. Sokan még ma sem tudatosítják, hogy a körülöttünk érzékelhető problémák sokszor elenyészők a világ más tájain előfordulókhoz képest – gondoljunk csak azokra a vidékekre, ahol az ivóvíz szó szerint többet ér az aranynál – míg a mi vidékünkön számtalan esetben pazarolják azt.

Talán a most felnövő, fiatal generáció lehet a megoldás kulcsa. Biztató az a hozzáállás, ahogy a közelmúltban nagy ismertségre szert tevő, 16 éves svéd környezetvédő lány, Greta Thunberg gondolkodik és tesz. A fiatal aktivista világszinten is sokakat szólított meg, és indított el egy másfajta, a környezeti problémákra figyelmeztető gondolkodást. Az I love ECO csoport ugyanúgy a fiatalokban látja a jövőt, akik sokkal érzékenyebbek a globális gondokra.

Kiemelten fontos kifejezésnek tartják az egyéni felelősségvállalást. Sokszor olyan, úgynevezett aprósággal is hozzájárulhatunk a bolygó ki nem zsákmányolásához, mint például használt ruha vásárlása az új helyett, újrahasznosítható anyagok használata, a műanyagok használatának csökkentése. „Beszélnünk kell a világ problémáiról, de helyben kell megoldani a gondokat” – hangzott el a fontos mondat. „Sokan a mai napig nem tudatosítják, hogy nem a Földet tesszük tönkre, hanem önmagunkat, az emberiséget.”

A tartalmas beszélgetés végén a hölgyek több olyan alternatívát is bemutattak, amelyek sokszor könnyen elérhető dolgok, többször használhatók a hétköznapok során, olyan alapanyagokból készülnek, amelyek előállítása nem terheli a környezetet.

Két, közeljövőben tartandó programjára is felhívta a figyelmet az I love ECO csoport: az április 13-ai szemétgyűjtő akcióra Nagyudvarnok és Dunatőkés közt, valamint a május 13-ai, a dunaszerdahelyi szabadidőközpontban megrendezendő bolhapiacra.

Kovi búcsúzóként a VándorLáss következő, május 15-ei estjére invitált, amelyen arról lesz szó, hogyan lehet gyerekekkel utazni.

Ezt már olvasta?

Címkék: VándorLáss
Cookies