Jelenlegi hely

Oktatás

Látogatás a pozsonyi parlamentben

2019.06.24

Június 19-én a dunaszerdahelyi Szabó Gyula 21 Szakközépiskola tanulói tanulmányi kiránduláson vettek részt a szlovák fővárosban, a céljuk a parlament volt.

Gödöllőn jártak a szakközépiskolások

2019.06.12

A Rákóczi Szövetség szervezésében, a június 4-ei diákutaztatási program keretén belül a dunaszerdahelyi Neratovicei téri Magyar Tannyelvű Magán Szakközépiskola diákjai ellátogattak a szentendrei testvériskolájukba, a Petzelt József Szakgimnáziumba és...

Ismerd meg a szlovák nyelvet

2019.06.11

Június 5-7. között immár 39. alkalommal került megrendezésre az érsekújvári Építészeti Szakközépiskolában a Poznaj slovenskú reč – Ismerd meg a szlovák nyelvet elnevezésű verseny országos fordulója. A verseny négy kategóriában zajlott. A társalgási...

Ovisok és szülők - egy igazi közösség

2019.06.05

A dunaszerdahelyi Széchenyi utcai óvodában évek óta hagyománya van a Gyermeknap alkalmával megrendezett sportnapnak, melyen az ovisok és szüleik közösen járják végig a különböző ügyességi versenyeket.

DAC-os gyereknapon jártunk

2019.06.04

Ma gyerekzsivajtól volt hangos a MOL Aréna minden zuga – a DAC ugyanis gyereknap alkalmából nyitott napot tartott: az iskolások idegenvezetéssel többek között körbejárhatták a stadionnak a nagyközönségtől elzárt helyeit is.

A tanulók atlétikai számokban versenyeztek

2019.05.27

Az elmúlt héten került megrendezésre a járási atlétikai verseny. Ezen a napon két kategóriában a Vámbéry Ármin Alapiskola 1.-3. és 3.-5. évfolyamának tanulói mérettették meg magukat.

A Felvidéki Tehetségnapon is bizonyítottak

2019.05.27

A Szlovákia Magyar Pedagógusok Szövetsége a Magyar Kormány jóvoltából május 25-én, Komáromban, a Duna Menti Múzeum dísztermében 45 iskola 115 egyéni jelöltje közül 85 diákot jutalmazott. A díjazottak a hazai magyar tanítási nyelvű oktatási intézmények...

Bejárták Tolnát, Baranyát

2019.05.25

Bejárták Tolnát, Baranyát - ez a mondás valóban érvényes a dunaszerdahelyi Vidékfejlesztési Szakközépiskola vendéglátóipari tanulmányi szakon tanuló első és negyedéves diákjaira, hiszen sokfelé megfordultak kétnapos osztálykirándulásuk során.

Ovisok a tűzoltóállomáson

2019.05.22

A Szent János Egyházi Alapiskola kisovisai látogattak el a vásártéri tűzoltóállomásra, hogy megismerkedjenek a tűzoltók mindennapjaival.

Oldalak