Back to top

Negyedszázados a Seishin Karate Klub

Publikálva: 2023, december 16 - 08:01
A Seishin Karate Klub évzáróját az idén Keszegfalván rendezték meg, ami egyben a klub létének 25. évfordulója is volt.
Negyedszázados a Seishin Karate Klub

Mint mindig, a 2023-as évben is rengeteg programjuk volt, téli, tavaszi, nyári és őszi többnapos táborok, és még rengeteg egynapos tábor. Közösségi programként ezen felül júniusban az adó 2%-ából befolyt összegéből egy ingyenes családi és gyereknapot is rendeztek.

Rendszeresen voltak övvizsgák is – és még decemberben is lesznek. Összesen kilenc versenyen voltak (ebből 4 hazai, és 5 külföldi) ami jónak számít; ebből hármat a klub szervezett: egyet-egyet Keszegfalván, Dunaszerdahelyen, az utolsót pedig Nyárasdon.

A klub az idei versenyeken összesen 114 érmet gyűjtött, ebből 42 arany, 29 ezüst, és 43 bronzérmet.

„Külön köszönet jár ezért elsősorban az önkormányzatoknak, amelyek anyagi támogatása nélkül nem tudna a klub megfelelően működni, a szponzoroknak, és a szülőknek, akik fáradhatatlanul jönnek, és támogatnak bennünket, segítenek a rendezvények lebonyolításában“ – nyilatkozta Markovics János, a Seishin Karate Klub vezetője.

Az évzárón is köszönetet mondtak a polgármestereknek, akiknek hála, ennyi éve töretlenül működhet a klub: Keszegfalva polgármesterének, Pataki Dezsőnek, Ekecs község polgármesterének, Polák Lászlónak, Dunaszerdahely polgármesterének, dr. Hájos Zoltának, Ekel község polgármester asszonyának, Csernyánszka Mónikának és Nemesócsa község polgármesterének, Válek Ivánnak.

A vendégeket Bényi Zoltán helyi képviselő és Ekecs község polgármestere, Polák László köszöntöte, gratuláltak a klub sikereihez, és az elmúlt 25 évben a fiatalság nevelésében elvégzett munkáért.

Majd a klub vezetősége mondott köszönetet mindazon megjelnt segítőknek, akik egész évben önzetlenül segítették a rendezvények lebonyolítását. Név szerint: Papp László, Sárai Monika, Derján Tünde, Bíró Beáta, Kovács Márta, Markovics Áron, Püski Bori, Gányovics Ádám, Bertók István, Ujj Marcsi, Újj Károly, Veselá Eszter, Kozma Krisztina, Borbély Barnabás.

A szponzoroknak is megköszönték az egész éves, vagy már éppen évek óta tartó támogatásukat: Bíró Péternek, Borbély Borisznak, Sárai Jencinek, Derján Zoltának, Bogyai Tamásnak, Bartalos Tamásnak, Czajlik Sándornak.

Két nemzetközi szinte szereplő versenyzőt (akik voltak Horvátországban, Lengyelországban, Magyarországon) Sárai Csongort, és Bíró Bendegúzt külön díjjal jutalmazták, és külön díjazták azokat, akik az idei versenyen képviselték a klubot. Mindenki kapott egy oklevelt, és adventi csokinaptárt.

A XII. „Az év legharcosabb amazonja” díj eddigi legfiatalabb boldog tulajdonosa Csölle Kincső Viktória (Ekecs) lett aki az idei versenyeket szépen zárta, szinte mindenhol ott volt, ahol csak lehetett, és kiválóan szerepelt.

A XV. „Az év szamurája” díjat Bíró Bendegúz (Dunaszerdahely) kapta, aki már 9 éve kitartóan jár edzésekre. Idén az összes versenyt aranyéremmel zárta és 8 első helyet szerzett.

A három különdíjat Derján Anna (Keszegfalva) Tercs Máté (Ekecs) Yaseen Hussein, (Dunaszerdahelyről) kapták, akik a legtöbbet fejlődtek az idei évben klubszinten!

Ezek után Markovics János a klub vezetője vette át a szót, és így kezdte:

„a sors iróniája, hogy itt vagyunk ebben a teremben (kultúrház bálterme) ugyanis itt kezdődtek el az edzések 1998.február 26-án (csütörtökön) Nagyon imádtuk, rengetegen voltunk: mintegy 20 fő a gyerek és 20 fő a nagycsoportban. Nekem dupla ünnep, mert 1993-ban kezdtem el a Kyokushin karatét, így idén 30 éve, hogy a Kyokushin útjára léptem. Ma már ott tartunk, hogy az első tanítványaim gyermekei már hozzánk járnak, ami nagyon felemelő érzés.

Elteltek az évek – negyed évszázad – mit is mondhatnék? Talán csak annyit, hogy »köszönöm«». Szavakkal nem lehet kifejezni azt a hálát, amit érzek" – mondta el örömmel a klubvezető.

Megköszönte családjának, hogy elviselték azt, hogy délután, és hétvégeken szinte soha nem volt otthon. Igaz, mindkét fia ott volt mellette a karate edzéseken, sőt Ádám fia viszi tovább az Ekeli, és Nemesócsai klubot. Áron fia pedig most már inkább a zenészi pályán teljesedett ki.

Markovics János köszönetet mondott Bodó Zoltán mesterének, aki 30 éve elindította a Kyokushin útján, akinek nem tud elég hálás lenni önzetlenségéért, segítőkészségéért, barátságáért. A mester október végén a Világszervezet döntése alapján megkapta az 5. dan mesterfokozatot, munkája elismeréseképpen! Ezért meglepetésként még egy ajándékkal lepte meg őt az összes tanítványa (ebből 9 fekete öves) és mivel nemrég volt a születésnapja, ez alkalomból is megköszöntötték.

A Seishin vezetője megköszönte Stefanovics József mesterének azt, hogy tanácsaival és tudásával segített fellendíteni a klub működését. Köszöntötte még a megjelent mestereket, akik az elmúlt 25 évben munkájukkal és tudásukkal segítették, és a mai napig segítik a klub működését: Dr. Csizmadia Zsolt, Dr. Bogdán Olivér, Horváth Tibor 5. danos mestereket.

A klub edzői mindannyian még gyerekkorukban kezdtek el karatézni és ma már a Seishin Karate Klub klubvezetői, edzői, segédedzői, akik nélkül nem működne a klub. Ők azok, akik egész évben fáradhatatlanul dolgoznak. Köszönet Hupian Kristínának, Markovics Ádámnak és Trenčík Nikolas mestereknek, és a klub segédedzőinek: Vígh Larának, Laboda Rékának és Cserepes Zoltánnak. Majd két régi edzőnek is köszönetet mondott, akik sokat tettek klubunk fejlődéséért: Bíró Mihálynak és Bíró Balázsnak.

Az edzők is megajándékozták Markovics Jánost, egy szép gyakorló kardot kapott.

Zárszóként megköszönte az együtt töltött 25. évet.

„Úgy gondolom, sokat tudtunk fejlődni, mind a karatéban, mind emberileg, ezen felül sokat tudtunk tenni itt a környező falvak és városok fiatalságáért. Több ezer diák megfordult ez alatt az idő alatt a klubban és tudott értékeket elsajátítani és továbbadni. Azt kívánom, tudjunk még találkozni az 50. évfordulón is erőben, egészségben" - zárat szavait Markovics János.

A közös köszöntést az Ismerős Arcok zenekar Nélküled című kultikus számának közös éneklésével, majd a házi áldással zárták.

Seishin Karate Klub, -rovin-

Ezt már olvasta?

Cookies