Back to top

Nagyszabású koronavírus-tesztelési programot indít a kormány

Publikálva: 2020, október 17 - 13:19
Általános koronavírus-tesztelési programot indít a kormány. A tesztelés két egymást követő hétvégén valósulna meg. A kormányfő erről szombati sajtótájékoztatóján beszélt.
Nagyszabású koronavírus-tesztelési programot indít a kormány

A kormányfő elmondta, 13 millió antigéntesztet rendeltek meg egy nagyszombati székhelyű cégtől. A következő hétvégén azokban a járásokban kezdik meg a tesztelést, ahol a leginkább kritikus a járványhelyzet. A kormányfő a Námesztói, a Turdossini, az Alsókubini és a Bártfai járást említette.

Arról még nem döntöttek, hogy kötelező lesz-e a tesztelésen mindenkinek résztvennie.

Ugyancsak kérdéses, hogy letesztelik-e a 10 év alatti gyermekeket. 

A tesztelésbe az egészségügyi szakemberek mellett a katonákat és a rendőröket is bevonják, mintegy 40 ezer embert. A tervek szerint mintegy 6000 mintavételi helyet állítanak fel. A polgároknak az állandó lakhelyükhöz legközelebb eső mintavételi ponton kell átesniük a tesztelésen.

Akiknek a pozitív a teszteredménye, családjukkal együtt házi karanténba kell vonulniuk.

A kormányfő hangsúlyozta, ilyen széleskörű tesztelés még egyetlen országban sem valósult meg, ez lehetőséget biztosít arra, hogy kiszűrjék a tünetmentes fertőzötteket,

akik a leginkább felelősek a járvány gyors terjedéséért.

Szakértők arra figyelmeztetnek, hogy az antigéntesztek esetében ugyan jóval gyorsabban kapunk eredményt, de pontatlanabbak, mint a PCR-tesztek.

ma7.sk

Ezt már olvasta?

Címkék: koronavírus
Cookies