Back to top

Nagy Krisztián: „Élményt ajándékozunk a gyerekeknek, hogy mi magunk gazdagodjunk”

Publikálva: 2018, október 29 - 20:28
2017 elején hirdette meg a DAC a Gyere velünk a DAC-ra projektet, amely olyan ovis csoportoknak, alap és középiskolás fiataloknak, osztályközösségeknek szól, akik szeretnék élőben is átélni a MOL Aréna hangulatát egy hazai meccs alkalmával. Ráadásul mindezt teljesen ingyenesen kínálják.

Nagy Krisztiánnak, a klub sajtófönökének, a program „gondozójának” elmondása szerint a projekt már a második éve fut – változatlanul hatalmas sikerrel. 

„Ez már a harmadik Gyere velünk a DAC-ra szezonunk. Eddig 15 iskolát, intézményt láttunk vendégül, teszem hozzá mindig olyan meccsen, ami nem rizikós, és ami nem ütközik az iskolai szünetekkel” – fogalmazott.

A jótékony és a gyerekek megajándékozását szorgalmazó ötletből lett programsorozat mára már a bővebb régiót célozza be, azaz kibővítették a „hatósugarát” 100 kilométerre. Magyarán mostanra már például Párkány környékéről is várják az érdeklődőket a regisztráció során.

„A meccsekre minden esetben az előzetes regisztrációt, majd a sorsolást követően a szerencsés kiválasztott csoportot hívjuk meg – ez esetenként 30 gyermeket, illetve még külön a kísérő pedagógusokat jelenti. Örömmel mondhatom, hogy eddig már közel 500 gyermeket fogadunk így a meccseken” – modja Nagy Krisztián.

De mit is jelent mindez a gyakorlatban? „Elsősorban ideutaztatjuk a gyerekeket az arénába a DAC-busszal, illetve haza is visszük őket a meccs után. Ezen kívül biztosítjuk számukra a belépőjegyet, valamint mindig kapnak valamilyen a csapatot érintő ajándékot – ez sokszor a már szimbólummá vált DAC-sál. Ám hogy teljes legyen az élmény, félidőben lemennek a gyerekek a pályára, ahol találkozhatnak is a játékosokkal, együtt fényképezkednek velük, s autogramot kaphatnak tőlük.

Mint a leírtakból kiderül, ez egy átfogó projekt, amelyen komoly együttműködést igényel a klubon belül is.”

Így maga az utazás, a meccs izgalma, a drukkolás hangulata, és a megajándékozás öröme együttesen nyújtja át a fiatalok számára a program lényegét: az élményt, hogy egy DAC-drukker szemével láthatják a meccset az arénában.

A sajtófőnök hozzátette: egy újítással tovább is emelték a „tétet”. 

(Cikkünk a képek után folytatódik!)

„A 2017/18-as szezonban bevezettünk egy hamar népszerűvé vált újítást is: nemcsak a gyerekek jönnek hozzánk az egyes iskolákból, intézményekből, hanem mi is elmegyünk aztán őhozzájuk.”

Ez a találkozó már az egyes nyertes csapatok iskolájában zajlik, ahol újra és újra többszáz gyerekkel van lehetősége a csapatnak és a stábnak találkozni.

„Fantasztikus élmény a számunkra” – mondja Nagy Krisztián –, „hogy egy egész iskola vár bennünket. DAC-os arcfestéssel fogadnak, a tornaterem ki van díszítve lufikkal, zászlókkal, bannerekkel. 

Ekkor is egy komplex programot viszünk magunkkal: van vetítés, ajándékokat adunk a diákoknak, de versenyeket is csinálunk, nyereményekért. Próbáljuk a meccs hangulatát elvinni hozzájuk. 

Hatalmas élmény, ahogyan fogadnak bennünket. Mint a meccsen, egyesével jönnek be a játékosok, s ahogyan elhangzik a mezszám és a név, a gyerekek már egyként kiabálják a játékosok neveit. Nagyon megérintő látni azt, mennyire készülnek, mennyire várnak bennünket. Ezek a találkozók pedig azért is fontosak a számunkra, mert nem csak az a 30 tanuló, hanem az egész iskola ott tud lenni ezeken.”

Az autogramosztással, fényképezkedéssel záruló találkozók Nagy Krisztián szerint egytől egyig pozitív kicsengésűek. Nem csupán az iskolákat látogatják meg ilyenkor: nem egyszer voltak már gyermekotthonban is, vagy olyan sportegyesületnél, amely kimondottan fiatalokkal foglalkozik.

„Nem egyszer olyan, szociálisan hátrányos helyzetben lévő gyerekeket is el tudtunk, tudunk hozni a meccsekre, és élményben, ajándékokban részesíteni őket, akik talán soha nem tudnának másképp eljönni hozzánk, közénk az arénába. Végeredményben élményt ajándékozunk a gyerekeknek, hogy mi magunk gazdagodjunk.

A legfontosabb cél ebben a történetben az, hogy örömet okozzunk, ami, úgy érzem, egyik legfontosabb küldetése egy fociklubnak. Boldoggá tenni a szurkolóit. Másrészt oda is el tudjuk vinni, meg tudjuk mutatni a DAC-ot, ahol talán nem vagyunk olyan ismertek. Vagy inkább így mondanám: ahol nem mindennapi a DAC jelenléte. És a gyerekek különleges közege ennek: elég, ha elkezd érdeklődni a sport, a futball, a DAC csapata iránt.”

Jelentkezni, ahogyan azt már írtuk, regisztrációval lehet – figyelve a DAC honlapját, ahová mindig felkerül két héttel a meccs előtt a felhívás. Érdemes ezt figyelmesen kitölteni, hiszen fontos része a jelentkezésnek az indoklás is, mert ez segíti abban a koordinátorokat, hogy ki tudják választani a túljelentkezők közül a legrátermettebeket, a legötletesebbeket. 

Akiket aztán megajándékoznak a határtalan szenvedély érzésével a MOL Arénában!

Ezt már olvasta?

Címkék: Nagy Krisztián, DAC
Cookies