Back to top

Méltó helyre kerül a város legrégibb síremléke

Publikálva: 2022, augusztus 6 - 18:25
A Dunaszerdahely városa és a Biró Márton Polgári Társulás által meghirdetett Kondé-emlékév egyik állomása az „SOS – Mentsétek meg lelkeinket” elnevezést kapta. A projekt egyik fázisa épp a napokban zajlik: előbb áthelyezik az 1819-es Kondé–Biró-sír vörösmárvány fejfáját, majd, egyházi szertartás mellett, az ott lévők földi maradványait emelik ki, és a nagytemetőben, a Kálváriával átellenben lévő helyen temetik újra őket.
Méltó helyre kerül a város legrégibb síremléke

Az A. Szabó László alpolgármester és Nagy Attila helytörténész koordinálásával indított, a város helytörténeti projektjének keretében zajló, a jeles szerdahelyi személyiségeket a jelen fiataljainak példaképül állítani kívánó program első etapja a 680 esztendeje itt élő leghíresebb család, a Pókateleki Kondé család egyik megmaradt (nyilvános) sírját érinti. 

„A cél egyrészt kegyeleti – szeretnénk, ha a város legrégibb és egyik legjelesebb családja méltó nyughelyet kapjon, ahol többen is meg tudnak emlékezni róluk, le tudják róni a kegyeletüket. Másrészt a Kondé család ide eltemetett tagjain keresztül is felhívjuk a figyelmet arra, hogy Dunaszerdahely nagyon sok tudóst, kutatót, köztisztviselőt és jelentős közéleti személyiséget adott nem csupán a régiónak, de a magyarságnak is”

– fogalmazott Nagy Attila helytörténész.

A. Szabó László alpolgármester szerint a Kondé-emlékévben indított program már korábban megfogalmazódott, ennek okán hirdetett több, a jeles dunaszerdahelyiekről elnevezett emlékévet már több esztendőben is a város. 

„A lokálpatriotizmus a jelen kiüresedett világában erős kapaszkodót jelent és irányt tud mutatni fiataljainknak. Többször is elmondtam, hogy ezeknek az eseményeknek a célja nem nosztalgiázás vagy múltba révedés, hanem a közösség megerősítése, gyermekeink jövőképének formálása”, mondta el A. Szabó, hozzátéve, hogy az induló program több évre, de inkább évtizedre szól, és ebben partnerek az alapiskolák és a város intézményei is.

Az 1819-ben emelt sírjelet, amely a hajdani Kondé-kripta része volt, a mai DAC Hotel alatti temetőből menekítették át annak egykori, a kommunisták általi (barbár) megszüntetése miatt. 

Sajnos arról nem maradtak feljegyzések, hogy a Kisudvarnoki temetői sírba pontosan kit hantoltak el: csak Pókateleki Kondé István császári és királyi tanácsost, vármegyei táblabírót és feleségét, Padányi Biró Margitot, vagy esetlegesen ide kerültek az 1780-ban nyitott temetőből a Kondé-kriptában eltemetett további családtagok is. Erre az exhumálás során derül majd fény. 

Jelenleg a munkafázis első szakasza zajlott le: előbb kiemelték a Kondé-sírjelet, amiről a helyszínen óvatosan le kellett fejteni azt a betonréteget, amelybe beleágyazták, majd a több mint 400 kilós, törékeny vörös márványlapot átszállították kijelölt helyére. 

Itt fogják majd felállítani a sírt egy olyan hasonló, de alacsonyabb talapzatra, amely az átellenben lévő Kálvária szobrok talapzatát mintázza. Ezt követi majd a földi maradványok áthozatala és katolikus szertartás szerinti újratemetése, majd a tereprendezés. 

A Pókateleki Kondé család tagjainak a lelki üdvéért a Nagyboldogasszony oltalma alatt álló Szent György-templomban fognak ekkor szentmisét bemutatni. 

Következő lépésként az időjárás viszontagságait nehezen viselő vörösmárványt restaurálják, lekezelik megfelelő anyagokkal, majd felállítják új helyén. A rajta lévő, már nehezen olvasható feliratot tervezetten egy későbbi időpontban szeretnék majd szakszerűen restaurálni. 

Ennek szövege a következő:

    „Pókateleki Kondé Istványnak Cs.
    Kir. Tanátsosnak több Jelles nemes
    Vármegyék Tábla Bírójának Életének
    69. esztendejében Sz: Jakab 
    havának 30 napján 1803 történt
    halála után és az ő Hitves 
    Társának született Padányi Biró 
    Margit Aszonynak a Ki is kedves 
    férje elvesztésén keseregvén aztán
    két holnapokkal és hat napokkal
    utánna költözött Életének
    52- Esztendejében – ezen nyugvó Házat
    és oszlopot mint elfelejthetetlen
    szülőiknek emeltették
    háládatos Gyermekei
    1819 die.1.jun.a Domini”

(-ya-)

Ezt már olvasta?

Cookies