Back to top

A megye is döntött a költségvetéséről

Publikálva: 2018, december 12 - 17:44
Nagyszombati Kerületi Képviselőtestület szerdai ülésén tárgyalta és fogadta el a 2019-es év kiegyenlített költségvetését, amelyben a bevételi és kiadási oldalon is hozzávetőleg 175 millió eurós összeg szerepel.

"Ebből ma a kerületi hivatal és a kerület által fenntartói hatáskörben működtetett intézmények együttes bérköltsége 68,5 millió euró, vagyis az összkiadások 39,2%-a. Tovább emelkedett az ún. „megyei kispályázatokra” szánt anyagi források összege. A kulturális, sport-, szociális és egészségügyi célokra az önkormányzatok által megpályázható támogatások összege 570 ezerről 750 ezer euróra emelkedik" -tájékoztatta portálunkat Berényi József megyei alelnök.

A kerületi önkormányzat hozzávetőleg másfél évtizedes történetében példa nélküli újdonság a participatív költségvetési tétel – 250 ezer euró összegben -, amelyet közvetlenül a polgárok és polgári társulások ötletei, javaslatai alapján költ el az önkormányzat. Az összeg felhasználásának pontos módjáról Berényi beszámolója alapján az új költségvetési év kezdetén adnak tájékoztatást.

A Nagyszombati Kerület tőkeberuházásainak euróban kifejezett 35,5 %-a kerül a Galántai és Dunaszerdahelyi járásokba. 

A képviselőtestület első kihelyezett ülésén elfogadott és további jelentősebb beruházások a két járásban:

  • A dunaszerdahelyi Vidékfejlesztési Szakközépiskola kazánházának és uszodájának felújítása;
  • A dunaszerdahelyi sikabonyi városrészben a temető melletti útkereszteződés körforgalommá történő átépítése;
  • A Nyárasd – Alistál közti III/1400-as útvonal felújításának II. szakasza és Nyárasd belterületén levő szakaszának felújítása;
  • A Galántai Honismereti Múzeum raktárkapacitásának bővítése;
  • A Medvei és Kosúti Idősek Szociális Intézete kiszolgáló egységeinek bővítése. 

"A testület elfogadta a szociális szolgáltatások bővítésének új koncepcióját. Az anyagban érdekes megállapítások és az egyes járások közötti fontos összehasonlítások találhatók. A betelepülők és a járást elhagyók száma között csak a Galántai és leginkább a Dunaszerdahelyi járásban mutatkozik aránytalanság az előbbiek javára.  Ez az erősödő folyamat jelentős mértékben befolyásolja majd a térség nemzetiségi, etnikai összetételét is" - mondta el Berényi.

Forrás: ma7.sk

Ezt már olvasta?

Cookies