Back to top

Megnyílt a jubileumi Csallóközi Vásár

Publikálva: 2022, szeptember 21 - 17:20
Tudja meg ország s világ, hivatalosan is megnyílt a 40. Csallóközi Vásár! Étel, ital, szórakozás, kultúrműsorok, és sok-sok zene várja a látogatókat szerdától egészen szombat estig.
Megnyílt a jubileumi Csallóközi Vásár

Az ünnepélyes megnyitóra pedig ezúttal szerda délután került sor, ugyanakkor a vásári forgatag már délelőttől fogadta a látogatókat.

Hájos Zoltán köszöntötte a megjelent vendégeket a 40. alkalommal megrendezett Csallóközi Vásáron. Külön köszöntötte Pető Tibort, a Magyar Köztársaság nagykövetét, Berényi Józsefet, Nagyszombat megye alispánját, a testvérvárosok képviselőit, Zalaegerszeg polgármesterét, Balaicz Zoltánt, Beregszász polgármesterét, Babjak Zoltánt, Zenta polgármesterét, Czeglédi Rudolfot, valamint Győr alpolgármesterét, Szeles Szabolcsot.
 
„Sokan várták ezt a napot, hiszen két évet kellett várni az előző vásár után, de itt vagyunk, a megújult téren, amely kulturált helyet biztosít a vásár látogatóinak - és mindezt a város költségvetéséből, a felelősségteljes gazdálkodás eredményeként tudta a város megvalósítani” - mondta városunk polgármestere.
A kezdetekben megszervezett vásárok mások voltak szervezésileg, de mégis ugyanaz volt a céljuk, hogy összehozzák a város és a környék lakosait - egészítette ki Hájos Zoltán, majd beszéde végén jó időt, kellemes időtöltést, jó szórakozást kívánt a vásár látogatóinak, sok vásárlót a portékájukat kínálóknak.

S hogy mi jön ma még?

Fél héttől az Ismerős Arcok ad koncertet, majd a szerda esti nagykoncertet 20.30-tól Demjén Ferenc és zenekara adja.

Jó szórakozást a jubileumi, 40. Csallóközi Vásáron!

Szöveg és kép: -rovin-

Ezt már olvasta?

Cookies