Back to top

Már a döntőbejutás is csodálatos eredmény volt

Publikálva: 2016, február 1 - 17:09
Balla Bélával, a DAC U13-as csapatának vezetőedzőjével beszélgettünk a Szlovák Labdarúgó-szövetség által rendezett hivatalos országos terembajnokságon elért második helyezésről.

Amint arról korábban beszámoltunk, szombaton befejeződött a Szlovák Labdarúgó-szövetség hivatalos országos terembajnokságának idei kiírása. A DAC U13-as fiatalabb diákcsapata a második helyen végzett, ráadásul Szőgyi Eriket a torna legjobb játékosának hirdették ki. Korábban csak 1994-ben ért el hasonló sikert a DAC valamelyik korosztályos csapata: szintén a serdülőknél (Straka Gabival az élén) szerzett országos bajnoki aranyat, teremben és füvön egyaránt.

„Magában már az is egy csodálatos eredmény, hogy idáig eljutottunk. Úgy indultunk neki a döntőnek, hogy a gyerekek átérezzék a súlyát, élvezettel játsszanak, ne legyenek görcsösek, és mutassák meg az egész országnak, mit tudnak. Hiszen most már tényleg országszerte figyelik őket, tudnak róluk. Nem csak a bajnokságban, de ezen a tornán is bekerültek a szakemberek noteszébe,” mondja Balla Béla, a DAC egykori kiváló játékosa, jelenleg a DAC U13 vezetőedzője. „Ezek a gyerekek már ebben a korban egyéniségek, a legjobb szlovákiai csapatokkal is felveszik a versenyt. Ami a tornát illeti: szerintem megérdemelt a második hely, hiszen a Trencsén jogosan végzett az első helyen. Ők még több téren is előbbre tartanak. Viszont ha valaki azt mondta volna a torna előtt, hogy a második helyen végzünk, azt mindenki örömmel elfogadja. Minden téren meg vagyunk elégedve a gyerekekkel. Korábban az első fordulókon sem jutottak tovább a csapataink, és most már ott tartunk, hogy a döntőben sem maradtak alul a srácok. A tudásuk legjavát nyújtották, csak a Trencsén volt erősebb.”

A futball csapatsport, így a sikerek is közösek. Serdülőink közt is azonban vannak húzóemberek. „Nem szeretnék senkit sem kiemelni a csapatból, mert csapatként akarunk sikeresek lenni, de azért vannak egyéniségek a csapatban. A labdarúgó-szövetségből is nagyon sokan felfigyeltek a gyerekekre. Ha most mondhatnék két-három nevet, akkor megemlíteném Szőgyi Eriket, Varga Pityut és Csóka Bálintot. Jelenleg a legérdekesebbek ebben a korosztályban, és minőségileg, játéktudásban és fizikailag is ott vannak Szlovákia legjobbjai között.”

A bajnoki ezüstérem mögött azonban több ember munkája is ott van, Balla Béla rólunk sem feledkezik meg. „A játékosokon kívül még szeretném megköszönni a klubnak, hogy mindent bebiztosított nekünk. Köszönet jár a szülőknek, a kollégámnak, Duhaj Petinek, és a csapatvezető Varga Pityunak,” sorolja a 39 éves egykori élvonalbeli játékos, akinek kezei alatt bontakozik a dunaszerdahelyi labdarúgás újabb reményteli korosztálya. „Családias hangulat uralkodik a csapatnál, és mindenki kivette a részét a sikerből. Mindenki minden téren egy kicsit hozzátett ahhoz, hogy ide eljuthassunk. Az eddigi edzői pályafutásom legnagyobb sikere ez, mert huszonvalahány éve történt legutóbb ilyen a DAC-ban, ami nem kis dolog. Ahogy az elején is mondtam: már annak is örültem, hogy a döntőig eljutottunk. Az egész torna szervezése remek volt, a gyerekek és mi is élveztük, hogy Szlovákia legjobb csapataival találkozhattunk. Az U13-as és U15-ös korosztályban is jelen voltunk, nem vallottunk szégyent, sőt egy nagyon szép eredményt értünk el.”

A Szlovák Labdarúgó-szövetség hivatalos országos terembajnokságának 2016-os sorozatában a következő játékosaink léptek pályára: Ferdics Ábris, Horváth Attila (kapusok) - Bindics Erik, Magyarics Gábor, Szolgai Máté, Csomor Áron, Szőgyi Erik, Kurta Matej, Szeghy András, Urban Krisztián, Varga István, Csóka Bálint (mezőnyjátékosok). Edzők Balla Béla és Duhaj Péter.

Forrás: fcdac.sk

Ezt már olvasta?

Címkék: DAC
Cookies