Back to top

Már 25 ezren kérték, hogy külföldről szavazhassanak

Publikálva: 2023, július 25 - 06:00
Több mint száz országból 25 459-en kérték eddig, hogy külföldről, levélben adhassák le szavazatukat a szeptemberi parlamenti választáson – tájékoztatta a TASR hírügynökséget Zuzana Eliášová, a belügyminisztérium szóvivője.
Már 25 ezren kérték, hogy külföldről szavazhassanak

A külföldről való szavazás lehetőségét legkésőbb augusztus 9-ig kell kérni, levélben és elektronikus úton is lehetőség van erre. A belügyminisztérium felhívta a figyelmet, hogy az érdeklődők ezt ne hagyják az utolsó pillanatra.

A kérvények harmada Csehországból érkezett, majd az Egyesült Királyság következik (13%), utána Németország (10%), Ausztria, Svájc, Hollandia, az USA, Belgium, Franciaország és Írország.

Elektronikus úton a belügyminisztérium honlapján lehet kérni a levélszavazást. Levélben pedig a következő címen: Ministerstvo vnútra SR, odbor volieb, referenda a politických strán, Drieňová 22, 826 86 Bratislava 29, SLOVAK REPUBLIC.

Az űrlap szintén megtalálható a minisztérium honlapján.

A kérvényben fel kell tüntetni azt a külföldi címet, ahova a belügyminisztérium elküldi a választási útmutatót, a választási borítékot és a válaszborítékot. Aki írásban kéri a postai szavazást, postán megkapja az összes szavazólapot is, aki pedig elektronikusan, letöltheti a kiválasztott párt jelöltlistáját a minisztérium honlapjáról

– tette hozzá a tárca.

Ha a szavazólap hátoldalán is vannak képviselőjelöltek, azt is ki kell nyomtatni. Ha ezt nem tudja a választó egy papírlap elő-, illetve hátlapjára kinyomtatni, akkor külön-külön kell, majd a két lapot össze kell kapcsolnia. A minisztérium figyelmeztetett, hogy ha a szavazólap hátlapja nincs kinyomtatva, akkor a szavazat érvénytelen.

A listán maximum négy jelölt sorszámát lehet bekarikázni. Ezt követően a szavazólapot a belügyminisztérium pecsétjével ellátott választási borítékba, azt pedig a válaszborítékba kell tenni, amelyen az szerepel: „VOĽBA POŠTOU – ELECTION BY MAIL”. A válaszborítékot úgy kell postára adni, hogy legkésőbb szeptember 29-ig, tehát pénteken, 12 óráig biztosan megérkezzen a belügyminisztérium iktatójába.

Aki elektronikus úton kérvényezi a szavazást, azt is nyomon tudja követni, hol tart az ügyintézés és a kézbesítés, mégpedig a Szlovák Posta honlapján.

Az azonosításhoz a küldemény számát kell megadni, amit a választó e-mailben kap meg. A kérvényező újra kérheti a dokumentumok elküldését, ha az első küldemény kézbesíthetetlenként visszaérkezik a belügyminisztériumba. A tárca erről e-mailben tájékoztatja a kérvényezőt.

(TASR/Felvidék.ma)

Ezt már olvasta?

Cookies