Back to top

A legtöbb járásban csökkent az állástalanok száma

Publikálva: 2021, november 20 - 12:15
A regisztrált munkanélküliségi ráta októberben 6,79 százalékra csökkent. Ezt Milan Krajniak munkaügyi miniszter jelentette be a Karol Zimmerrel, az SZK Munka-, Szociális és Családügyi Központja igazgatójával közösen tartott sajtótájékoztatón.
A legtöbb járásban csökkent az állástalanok száma

A szeptemberi adathoz képest 0,3%-kal csökkent a munkanélküliségi ráta (akkor 7,09 százalékon állt). „Annak ellenére, hogy elért minket az őszi járványhullám, a munkanélküliségre vonatkozó eredmények nagyon jók” – jelentette ki a miniszter, hangsúlyozva, hogy tavaly május óta most a legalacsonyabb a munkanélküliségi ráta.

A 2020 októberi adathoz képest is jelentős a csökkenés. A miniszter kiemelte, hogy az összes álláskeresővel számoló regisztrált munkanélküliségi ráta is csökkent, 7,78%-ról 7,49%-ra.

A nyilvántartásba vett új álláskeresők számának növekedésével kapcsolatban megjegyezte, hogy az októberi beáramlás a legalacsonyabb 2000 óta. Összesen 15 309 új álláskeresőről van szó.

„Ez arról tanúskodik, hogy a szlovák gazdaság működik” – jegyezte meg a tárcavezető. Azokban a járásokban, ahol régóta a legmagasabb a munkanélküliségi ráta, egy hónap alatt több mint 1000 fővel csökkent a nyilvántartásba vett állástalanok száma.

Két járásban (Besztercebányai, Zsarnócai) nem változott a munkanélküliség, kettőben (Poltári, Késmárki) enyhén növekedett, a többi 75 járásban pedig csökkent.

Az idei év kedvezőbb a tömeges elbocsátások tekintetében is. Tavaly 84 ilyet jelentettek be, idén csak 44-et. Krajniak arra számít, hogy a téli időszakban a világjárvány aktuális hulláma miatt megnő az állástalanok száma. A tapasztalat azonban azt mutatja, hogy Szlovákiának mindig sikerül csökkentenie a munkanélküliséget, miután a járvány lecsengett, és gyorsan működőképessé tenni a piacot. Zimmer a munkanélkülieket támogató projektekről beszélt. A munkaügyi központhoz eddig 940 pályázatot nyújtottak be 1140 munkahely támogatása érdekében. A kérvényezett összeg eléri a 4,5 millió eurót. Krajniak hozzáfűzte: jövő év elejéig még biztosan lehet pályázni.

TASR/Felvidék.ma

Ezt már olvasta?

Cookies