Back to top

Közéleti fórumot szervezett a Pázmaneum

Publikálva: 2024, február 24 - 17:11
Közéleti fórumot tartott pénteken, február 23-án a Pázmaneum Polgári Társulás. Az est vendége dr. Németh Zsolt, a Magyar Országgyűlés Külügyi Bizottságának elnöke volt.
Közéleti fórumot szervezett a Pázmaneum

Karaffa Attila, a Pázmaneum Polgári Társulás ügyvezető elnöke üdvözölte a jelenlévőket, majd elmondta, a Kommunizmus Áldozatainak Emléknapjához kötődően az MCC Felvidékkel közösen tartottak péntek délelőtt rendkívüli történelemórát a Dunaszerdahelyi Közös Igazgatású Szakközépiskolában, majd szintén az emléknap tiszteletére, mely Dunaszerdahely város emléknapja is, gyűltek össze az érdeklődők a Csemadok dunaszerdahelyi székházában a közéleti fórumra.

Dr. Németh Zsolt, a Magyar Országgyűlés Külügyi Bizottságának elnöke előadásában Magyarország és a környező országok kapcsolatáról, azok fejlődéséről, jövőképéről tartott érdekes előadást. A lengyel-magyar barátság, és a meglehetősen mélyről induló, ám mára a történelmi megbékélési folyamat útjára lépő magyar-szerb kapcsolatokat felemlítve beszélt a magyar-szlovák kapcsolatok javítására tett igyekezetekről is. Mint kiemelte, a gazdasági mellett szintén fontosnak tartja az oktatási és kulturális kapcsolatok kiépítését, erősítését.

Karaffa Attila felkérésére a rendszerváltásról, annak okairól, elindításáról is beszélt a külügyi bizottság elnöke, melyben hangsúlyozta az egyházak és az értelmiség szerepét. Az írószövetség munkájának meghatározó fontosságát is megemlítette, mivel a magyar irodalomnak döntő szerepe volt abban, amiként a magyar értelmiséget táplálta.

A történelmi összefoglaló után dr. Németh Zsolt a jelenlévők kérdéseire is válaszolt.

Szöveg és kép: Rózsár Vince

Ezt már olvasta?

Cookies