A Kodály-emlékestet iskolánk volt diákjának, Horváth Balázsnak a varázslatos zongorajátéka nyitotta meg. A Kodály-életrajz után ünnepi beszédet mondott Ibolya Olivér, az iskola igazgatója. Az iskola diákjai sok-sok műsorszám keretén belül csillogtatták meg ének-zene tudásukat, hiszen számos csodaszép dalt adtak elő Kodály Zoltán gyűjtötte népdalokból, Kodály műveiből. Varga Zaránd, iskolánk sokoldalú tehetsége szavalt, hegedült és furulyázott is. A zeneszámokat hegedűn kísérte Csonga Nóra és Zsemlye Bálint, nagybőgőn Lendvai Gyula. Karácsonyhoz közeledve természetesen sok hangulatos karácsonyi dal is hallható volt. A 2.A osztály szalagos táncot adott elő. Horváth Sára és Kohút Rebeka a szavalatukkal emelték a műsor színvonalát. Az ünnepély utolsó részét az iskola felső tagozatos diákjainak énekei tetőzték be, akikhez végül csatlakozott iskolánk énekkara és az iskola volt diákjai, egykori énekkari tagok. Így együtt énekelték a közismert Örökségünk c. dalt, melynek üzenete („a szüleim nyelvét, a gyerekeim hangját elvenni nem hagyom”) bizonyára sokak szívébe íródott.
A műsor felkészítő tanárai voltak Gaál Zöld Ágnes, Molnár Katalin, Várady Zsuzsanna és Simon Anikó.
A Kodály-emlékest színvonala jól tükrözte iskolánk igazgatóságának és tanári karának sokéves áldozatkész, kimagasló szakmai eredményekkel teli munkáját.
Simon Anikó
magyar szakos tanárnő
Ezt már olvasta?
Ákos szinte hazajár Felvidékre, ezúttal pedig Győrbe várja a dunaszerdahelyi rajongóit
A Kossuth-díjjal is kitüntetett Kovács Ákost nem kell...