Back to top

Kijárási korlátozás – nem mindenki számára volt egyértelmű

Publikálva: 2020, április 14 - 11:25
Az ország történetének első olyan húsvétjén vagyunk túl, amikor részleges kijárási korlátozásokat vezettek be a lakosság számára a kialakult járványhelyzet miatt. Az április 8–13. közötti kormányintézkedés ugyanis csak bizonyos keretek között engedélyezte a lakosság mozgását és gyülekezését. Vajon mennyire tartották be a szabályokat a dunaszerdahelyiek? Csiba Tibor városi rendőrparancsnok válaszolt.
Kijárási korlátozás – nem mindenki számára volt egyértelmű

Sajnos a szigorítások ellenére is volt több olyan esetünk Dunaszerdahelyen, ahol nem tartották be a rendelkezéseket. 

Egy taxiszolgálat a tiltás ellenére is fuvarozott embereket – úgy, hogy levette a taxi feliratot az autó tetejéről, s azt gondolta, azzal felülírja a törvényeket, rá akkor már nem vonatkoznak a szabályok. Vele egyébként mindig is gondunk volt.

De volt olyan esetünk is, hogy a korlátozás alatt többen egy önkiszolgáló autómosót használtak. Itt mind azok ellen, akik mosták az autóikat, mind az üzemeltető ellen megindult az eljárás. Arra hivatkoztak a tetten értek, hogy az autómosó nem volt lezárva, s ők csak megmosni szerették volna autóikat. Azonban a törvény alól ők sem bújhatnak ki. 

Általában azonban elmondhatom, hogy a dunaszerdahelyi lakosok nagyon nagy többsége törvénytisztelőként viszonyult ehhez a kritikusabb helyzethez is. Köszönet érte. 

Nem tapasztaltunk nagyobb gondokat a város területén, úgy láttuk, ha a lakosság egy része ki is mozdult, azt a természetbe tette meg, ami megengedett volt. 

Egy fontos dolgot azért megemlítenék. 

A városi rendőrök a kijárási korlátozás ideje alatt is osztottak szét maszkokat, mert többeken nem volt. Mintegy 70-80 darabot osztottak ki, és kötelezték az érintett lakosokat, hogy azokat vegyék is fel. Sajnos el kell azt is mondanom, hogy a legtöbb problémát a védett korosztálynál, a hatvan év felettieknél tapasztaltuk. Egy esetben például egy idős bácsit mikor megállítottuk, hogy miért nincs maszkja, elővette a zsebéből, hogy neki bizony van. És tette is vissza a zsebébe...

Ezúton is szeretném tehát kérni és figyelmeztetni a veszélyeztetett korosztályt, a nyugdíjasokat, hogy ne vegyék félvállról a szabályokat, használják a maszkot, és tartsák be a kormány által meghozott rendelkezéseket. Ezek ugyanis kortól függetlenül mindannyiunkra vonatkoznak.

(na)

Ezt már olvasta?

Cookies