Jelenlegi hely

Iskola a régmúltban

Ezt már olvasta?

Publikálva: 2016, január 12 - 21:43 | Múltidéző
(Duna)Szerdahely legrégibb iskolájának okiratos említésével meglepően korán, már a 14. század legelején találkozunk.
Iskola a régmúltban

Ez az ősi iskola a templom tőszomszédságában álló plébánia mellett állt, első ismert tanítója pedig Iván volt (Iwan, 1332). Maga a római katolikus népiskola régi krónikája, amelyet a Csallóközi Múzeum őriz, ugyancsak a régmúltba helyezi az iskolaalapítást. Az (azóta elveszett) templomalapítási okiratra hivatkozva írja ugyanis, hogy az iskola eredetileg az 1329. esztendőben „szerveztetett”. Mindenesetre különleges tény, hogy a Csallóköz szívében az Áprád-korban bizonyosan szerveztek iskolát a gyerekek számára, míg másutt csak jóval később, a kötelező iskolai népoktatás „első bevezetésekor” (az 1700-as évek vége) létesültek iskolák a település gyermekeinek oktatására.

Egy jóval későbbi, 1533-as okiratban a kántor és harangozó Fábián iskolamesternek a nevével találkozunk, ami azt is mutatja, hogy bizony szűkös megélhetést jelentett a tanítóskodás, ha mellé még a kántorkodást és a harangozást is vállalni kellett. 1567-ben pedig Ferenc rektorról szerzünk tudomást Kondé Lázár végrendeletéből, aki számára a földesúr tíz évi használatra bizonyos földterületet hagyott.

A 16. század végén a szerdahelyi iskola telkét a kegyúri család, a Pálffy bővíti, az oktatás céljára újraemelt kis épület „elődje” helyén, a plébánia mellett, a Szent György-templom szomszédságában épült újra, a korban szokásos, egyszerű módon készült: vályogból tapasztott fallal, s előbb náddal (majd a későbbi korokban fazsindellyel) fedetten. Az épület egyben a plébános felügyelete alatt álló kántortanító lakásául is szolgált az ezt követő évszázadokban.

Az oktatás tizenhatodik századi színteréül persze jó esetben egy „iskolaszobát”, és maximum egy lakószobát kell elképzeljünk, amihez egy konyha, s kis kamra tartozott, gazdagabb helyeken melléképülettel, istállóval megtoldva. Maga a tanítói fizetés sem volt magas, ezért, mint már azt az 1500-as adat is mutatja, kántorkodással, harangozással egészítettek azt ki. S hogy mi volt a legfontosabb tananyag maga? Természetesen a katekizmus, vagyis a vallásismeret, amit bibliai történetek, egyházi énekek bővítettek, és sok esetben az írásra, olvasásra kevés idő jutott. 

Az 1634-es Pázmány Péter-féle vizitáció ugyancsak említi ezt a katolikus iskolát, és a tanítóról is szól. A kor szokása szerint a közeli szerdahelyi fíliák, leányegyházak iskolás korú gyermekei is ide jártak – feltéve persze, ha az időjárás, illetve a szezonális munkák azt megengedték. Így Újfalu, Nemesszeg, Nagyabony, Hodos, Sikabony, Csótfalva, Nagyudvarnok, Enyed, Balasfalva (Balázsfa), Éte, Hegy, Benefalva (Benefa), Csenkeszfa, Pódafa és Rény legkisebbjei tanultak itt. Az akkor még Szerdahelyhez tartozó albári, tőkési és várkonyi gyerekek azonban a nagy távolság miatt nem jártak a szerdahelyi iskolába.
Jobb esetben a falvak fogott (fogadott, „csavargó”, azaz vándor) tanítókkal „húzták ki azt az időszakot, amíg gyermekeik ismét a megszokott iskolába járhattak.

A 17. század derekán településünkön virágkorát élő reformáció nemcsak kis templomocskát emelt Szerdahelyen, hanem a korban egyre nagyobb jelentőséget kapó iskolai nevelést sem hanyagolta el.  A közösség iskolája Megyeri János és Borbély István telkén, valamint Kalló Máté telkének egy részén állhatott (valahol a mai városi művelődési központ környékén). A század végén azonban a szerdahelyi református prédikátor Sikabonyba, majd Nemeshodosba űzetése nemcsak anyaegyházukat száműzte e településekre, hanem magát felekezeti oktatásukat is.

1777-ig az iskolázás az egyes vallásfelekezetek ügye volt – ekkor teremtette meg a Mária Terézia által kiadott Ratio Educationis annak az első egységes oktatási-nevelési rendszernek a létrehozását, amely az állam, azaz az uralkodó felügyelete alatt áll (főképp a katolikus iskolák rendszerét érintette). Az ekkori, 1781-es vizitáció megőrizte az egytanerős szerdahelyi iskola tanárának (Ludi-rector), Kőváry Andrásnak a nevét is, aki kor viszonyaihoz képest szélesebb műveltséggel rendelkezett, és „azt lehet mondani, minden nyelven” beszélt: magyarul, németül és a „szláv nyelvet” is bírta. S tegyük hozzá, egymaga felügyelte a nem kevesebb mint 30-40 gyereket!
S hogy milyen volt az élet a 18., 19. század iskolájában? Az már legyen egy másik történet!
(Nagy Attila helytörténész)