Back to top

Ion Nicolaescu: Csatárként a góllövés a dolgom

Publikálva: 2020, december 16 - 12:33
Moldáv támadónk összesen 5 gólt lőtt az ősszel, ebből kettőt a Fortuna Ligában, ahol 345 percet töltött a pályán.
Ion Nicolaescu: Csatárként a góllövés a dolgom

„Nehéz összecsapáson vagyunk túl, de úgy gondolom, mi irányítottunk. Az első félidőben nem sikerült túl sok gólhelyzetet kialakítanunk, de a második negyvenöt percben kétszer is betaláltunk, sőt, további gólokat is szerezhettünk volna. Boldog vagyok, amiért a cserepadról beszállva segíthettem a csapatnak a győzelem elérésében három nyeretlen találkozót követően” – nyilatkozta röviddel a tegnapi DAC-Szenice (2:0) mérkőzés lefújást követően Ion Nicolaescu, aki a második negyvenöt percre érkezett, de így is az őszi szezonzáró egyik meghatározó alakja lett.

A sikerhez az is kellett, hogy a félidőben csapatszerkezetet váltottunk. „Nem először futballoztunk ebben a felállásban. Nagyszombatban a becserélésem után is 4-2-2-es hadrendben játszottunk. Ramirezzel voltam elöl a csatársorban és az volt a feladatom, hogy megtartsam a labdát és beérkezzek az ellenfél tizenhatosába.”

Nicolaescu a Jablonec elleni El-meccsen debütált színeinkben, rögtön két találattal. Egyet szerzett a Slovnaft Cup pőstyéni találkozóján is, majd kétszer a Fortuna Ligában is feliratkozott a góllövőlistára. A tegnapival zárta le az őszi idényt. „Nagyon örülök, hogy sikerült betalálnom, hiszen csatárként ez a dolgom. Ez jót tett az önbizalmamnak és remélhetőleg ebben a szellemben folytatom majd a jövő évben is. Két hónapja érkeztem és elmondhatom, hogy remek csapatunk van. Dolgoznunk és keményen kell küzdenünk a bajnokság megnyerésének érdekében. Meglátjuk, mit hoz a következő esztendő, de mindenképpen szeretnék szurkolókat látni a stadionban, mert nélkülük nem az igazi.”

A csapat nagy része már tegnap este hazautazott. „Én holnap utazom Moldovába, majd a tenger mellett töltődöm fel. A karácsonyi ünnepeket tehát külföldöm töltöm, de az új évet már otthon köszöntöm” – árulta el hazája a tizenháromszoros válogatottja.

forrás: dac1904.sk

Ezt már olvasta?

Címkék: Ion Nicolaescu, DAC
Cookies