Back to top

Hájos Zoltán: „Csak egységben lehet biztosítani közösségünk részére a politikai érdekképviseletet”

Publikálva: 2022, augusztus 21 - 11:44
Az alábbiakban Hájos Zoltán augusztus 20-ai, Szent István-napi ünnepi gondolatait tesszük közzé.
Hájos Zoltán: „Csak egységben lehet biztosítani közösségünk részére a politikai érdekképviseletet”

Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Tisztelt ünneplő közösség!

Nagy tisztelettel és sok szeretettel köszöntöm Önöket Dunaszerdahely Város Önkormányzata és jómagam nevében a Szent István-napi ünnepségen.

Megkülönböztetett tisztelettel szeretném köszönteni

  • Magyarország pozsonyi nagykövetségének képviseletében Kiss Balázs első titkár urat,
  • Nacsa Lőrincz urat, országgyűlési képviselőt, a Kereszténydemokrata Néppárt politikusát,
  • Michal Deraj urat, a Dunaszerdahelyi Járási Hivatal elöljáróját,
  • Író Tibor urat, a Járási Munka-, Szociális- és Családügyi Hivatal igazgatóját,
  • A. Szabó László és Karaffa Attila alpolgármester urakat,
  • a megjelent városi képviselőket,
  • Dr. Bozay Krisztián esperes urat, a dunaszerdahelyi római katolikus plébánia plébánosát,
  • Dr. Görözdi Zsolt urat, református lelkészt,
  • valamint a helyi intézmények igazgatóit, vezetőit és minden kedves jelenlevőt.

A mai napon, augusztus 20-án Szent István királyra emlékezünk, az államalapítóra, az államférfira, az uralkodóra, szentté avatásának alkalmából.

Nemzeti ünnepeink sorában augusztus 20-a olyan jelentős ünnepnek számít, amely nem köthető egy forradalom kitöréséhez, vagy annak leveréséhez. Ezen a napon emlékezünk meg az ezeréves Magyarország megalapítójáról, aki a törzsi – a vérségi alapon szervezetődő államalakulatot területi – vármegye rendszerré szervezte át, a Kárpát-medencében hivatalos vallásként vezette be a római katolikus vallást. Ezek a sorsdöntő döntések tették lehetővé, hogy Magyarország a mai napig is létezik, a történelem viharjaival dacolva fennmaradt.

Európában sok nemzet irigykedve figyeli a mai Magyarországot, hogy a magyar kormány hogyan és milyen értékben támogatja nemzetének lányait és fiait, akik Magyarország határain kívül élnek. Irigykednek, mivel saját nemzetük nem támogatja más állam területén élő nemzeti közösségük tagjait.

Az augusztus 20-i ünnepségnek milyen üzenete van számunkra:

  • megtartani a nemzeti identitásunkat,
  • megtartani a kultúránkat és a hagyományainkat,
  • egy közösségként összetartani,
  • boldogulni a szülőföldünkön.

A 2020-s parlamenti választásokat követően szembesültünk azzal a ténnyel, hogy nemzeti közösségünket nem képviseli semmilyen politikai erő a szlovák parlamentben, ugyanis egyetlen magyar politikai párt vagy mozgalom képviselői sincsenek a parlamentben és egyik szlovák politikai párt sem képviseli a felvidéki magyar közösség érdekeit a törvényhozásban. Ezért is szükséges kialakítani az egységes politikai érdekképviseleltet, hogy a Szlovák Nemzeti Tanácsban legyen egy olyan politikai erő, amely érdekeinket képviselni tudja.

Ha a felvidéki magyar közösség hosszútávon nem fogja tudni magának biztásítani a politikai érdekképviseltet, elveszítheti az egységbe vetett hitét és feladhatja a nemzeti hovatartozásból fakadó kötődését, a közösségünk tettrekész tagjai különböző politikai- és érdekcsoportosulásban elkallódnak.

Tudjuk a tíz évenkénti népszámlálás adataiból, hogy a felvidéki magyar közösség létszáma évről évre csökken. Feltette-e bárki magának azt a kérdést, hogy miért is van ez így, hiszen minden társadalomban az idősek elmennek, de jönnek a fiatalok, akik az idősek helyébe lépnek, viszont a szlovákiai statisztikai adatok azt támasztják alá, hogy nemzeti közösségünk tagjai nemcsak a természetes közforgás okán fogy, hanem sokan fel is adják magyarságukat. Egyesek megkötik a maguk kis kompromisszumaikat, mondván túléljenek, vagy más módon gyarapodjanak. Azt hiszem nagyon sokan így vagy úgy, kötöttek már meg magukkal ilyen, vagy olyan kis kompromisszumot. Vannak bizony olyanok is, akik nemcsak kis kompromisszumot kötöttek meg magukkal, hanem nagyobbakat is. A sok kis mozaik egy nagy képpé áll össze, amely azt mutatja, hogy a felvidéki magyar közösség létszámát tekintve jelentős mértékben fogy.

Nemcsak a hétközpani emberek kötötték meg ilyen, vagy olyan kompromisszumaikat, hanem a közösségünk több vezetője is, akik többször olyan politikai kompromisszumokat kötöttek meg a közösségünk érdeke ellenében, amelyek sajnos visszafordíthatatlanok.

Van jó, számunkra követendő példa is, amely azt mutatja, ha egy vezetőnek megvan a tekintélye, aki nem kötött - köt kompromisszumot a közössége rovására, hanem a politikában adódó helyzeti előnyöket maximálisan kihasználta a magyarság érdekében, akkor a közössége tűzön – vízen képes őt követni. Ilyen vezetője van a Vajdasági Magyar Szövetségnek. Az ő vezetése alatt a Vajdaságban nincs politikai széthúzás, nem alakultak meg alternatív politikai pártok. Úgy gondolom, hogy van számunkra is követendő példa, hogyan lehet egységben hatékony politikai érdekképviseletet biztosítani egy adott közösségnek.

Igaz a három felvidéki politikai párt egyesült és megalakult Szövetség politikai párt, amely azért jött létre, hogy egységes politikai érdekképviseletet biztosítson a felvidéki magyar közösségnek. El kell mondani, hogy a több éves szembenállás végett nem egyszerű a több éves bizalmatlanságot felszámolni egyik napról a másikra, ugyanakkor más lehetőség nem lévén csak egységben lehet biztosítani közösségünk részére a politikai érdekképviseletet. Mind a párt tagjainak, mind a választópolgároknak tudatosítaniuk kell, hogy számunkra más lehetőség nincs, csak az egységben való politizálás, egy egységes politikai erő kialakítása. Ha ez nem valósul meg, akkor megtörténik az, amelyről Tompa Mihály az 1849-es Magyar Forradalom és Szabadságharc leverése után írt A gólyához című költeményében: mint oldott kéve széthull nemzetünk.

A mai ünnepségünk eszmeiségéből fakadóan hiszem, hogy a felvidéki magyar közösség összetartó, tudatosítja erejéből fakadó lehetőségeit, és bízva az egységes magyar politikai érdekképviseletben a választások alkalmával olyan személyiségeket választ meg, akik nemcsak községi-, városi-, megyei képviselőként, vagy polgármesterként, megye elnökként állják meg a helyüket, hanem politikailag elkötelezettek a felvidéki magyar közösség ügyei iránt.

Köszönöm szíves figyelmüket!

Ezt már olvasta?

Cookies