Back to top

Győri kiállításon a Csallóközi Színes Ceruzák

Publikálva: 2017, szeptember 26 - 05:47
A Csallóközi Népművelési Központ a győri József Attila Művelődési Házban állította ki 2017. szeptember 13-án a Csallóközi Színes Ceruzák idei évfolyamára érkezett legszebb gyermekrajzaiból válogatott képeket.

A Csallóközi Színes Ceruzák, az óvodáskorú gyermekek számára készült verseny már 21 éves, noha idén 18. alkalommal rendezte meg a CsNK. Azért ez a két szám, mert nem minden évben volt mód megszervezni. Ezalatt a 18 év alatt több mint 30 000 rajz érkezett a versenybe, mintegy 35 000 gyermektől, ez szinte hihetetlen szám. A rendezvény bármelyik hasonló világversennyel egy kategóriába sorolható, hiszen a kezdetben regionális szintű, a dunaszerdahelyi járásra korlátozódó rendezvény mára igazi nemzetközi fesztivállá nőtte ki magát. Az eltelt évek alatt Európa szinte minden országából, de Ázsiából ís beneveztek gyermekek, Bangladesből, Kínából is érkeztek pályamunkák. Idén csaknem 3000 rajzot kapott a népművelési központ, több mint 2400 óvodástól szerte a világból, Csehországtól Hongkongig. A rajzok szebbnél szebbek, a zsürinek nagyon nehéz dolga volt kiválasztani 230 képet a június 2-án megrendezett dunaszerdahelyi kiállításra, és ezek közül 50-et díjazott. A képek a Csallóközi Múzeumban és a Csallóközi Népművelési Központ Gallery Nova kiállítótermeiben július végéig voltak láthatók, majd augusztusban megtekinthetők voltak a Max áruházban.

A kiállítás már évek óta vándorkiállítás. Szeptember-október-november folyamán Győrben tekinthető meg, decemberben pedig Somorján. Győrben három helyszínen is láthatják az érdeklődők, szeptember 13-tól szeptember 28-ig a József Attila Művelődési Házban. A szeptember 13-i ünnepélyes kiállításmegnyitón Mgr. A. Szabó László, Dunaszerdahely alpolgármestere köszöntötte a vendégeket. Beszédében rámutatott, a Csallóközi Színes Ceruzák hosszú évek óta rendkívül fontos szerepet tölt be abban, hogy a gyerekek megmutathassák  tehetségüket, hiszen valóban bámulatosan szép képek érkeznek a versenyre. Diligens Tibor, győri városi képviselő kiemelte, a verseny küldetése az, hogy a gyerekek játékosan, szórakozva fejlesszék tudásukat, bővítsék ismereteiket a világról, a rajzolás ennek egyik fontos eszköze. A megnyitón részt vettek továbbá a főszervező Csallóközi Népművelési Központ képviseletében Mgr. Jana Svetlovská igazgatónő, és Mgr. Sándor Renáta szakmetodikus. A három magyarországi vándorkiállítás szervezője a Nagyszombati Önkormányzati Kerület, a Csallóközi Népművelési Központ, Győr Megyei Jogú Város Önkormányzata, a Dr. Kovács Pál Megyei Könyvtár és Közösségi Ház, a kiállítás védnöke a Nagyszombati önkormányzati kerület elnöke, Ing. Tibor Mikuš Phd.

Szöveg és fotó Csallóközi Népművelési Központ

Ezt már olvasta?

Cookies