Back to top

A futárszolgálatok a december 19-ig feladott küldeményeket tudják karácsonyig kézbesíteni

Publikálva: 2023, december 9 - 14:05
A karácsonyi ajándékok online vásárlását sem érdemes az utolsó pillanatra hagyni, megfelelő időben tanácsos megrendelni. A futárcégek ugyanis azoknak a küldeményeknek garantálják a karácsonyig történő kiszállítását, melyeket legkésőbb december 18-án vagy 19-én vesznek át kézbesítésre. Erről az e-shopok működtetéséhez platformot biztosító Upgates cég tájékoztatott.
A futárszolgálatok a december 19-ig feladott küldeményeket tudják karácsonyig kézbesíteni

A cég tapasztalatai alapján a karácsony előtti szezon december 10-e körül tetőzik, ekkor számíthatnak a legnagyobb rohamra az e-shopok.

„Bár a rendelések száma december első harmadának végén a legnagyobb, ez nem jelenti azt, hogy azok újabb jelentős hulláma ne az utolsó pillanatban érkezzen be. A következő napok ugyan már nem olyan mozgalmasak, mint az említett december 10-e, de még így is hozzávetőleg két-háromszorosát képezik az év folyamán tapasztalható átlagos látogatószámnak” – mondta Michal Benatzky, az Upgates munkatársa.

Szerinte ahogy közelednek az ünnepek, annál inkább meg kell fontolni, hogy mikor és milyen ajándékokat rendeljünk, hogy azok még karácsonyra eljussanak hozzánk.

A Packeta futárcég karácsonyig azoknak a küldeményeknek a kiszállítását tudja garantálni, amelyek legkésőbb december 19-ig beérkeznek hozzájuk. A Szlovák Posta ugyancsak a legkésőbb december 19-ig leadott csomagok kézbesítését garantálja ünnepekig, külföldi csomagok esetén pedig legkésőbb december 14-ig kell azokat feladni.

Az SPS futárcéghez a karácsonyra szánt küldeményt legkésőbb december 18-ig kell eljuttatni, s hasonlóan a GLS futárszolgálathoz is.

(NZS/Felvidék.ma/teraz.sk)

Ezt már olvasta?

Címkék: karácsony, Vianoce
Cookies